A Ryanair-vezér szerint Gulyás Gergely és Nagy Márton „olyanok, mint Dumb és Dumber”

2022. június 23. 10:22

Újabb kirohanást intézett a magyar kormány ellen Michael O'Leary, most épp az Euronewson.

2022. június 23. 10:22
null

A Ryanair-vezér az Euronewsnak adott interjút, amelyben azt mondja: az elmúlt két évben a Ryanair mintegy másfél milliárd eurót veszített. „Ekkor gondolta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter úgy, hogy ideje megadóztatni minket. 

Ez őrület. Most ő vagy egy komplett idióta vagy nem érti a közgazdaságtant”

– fogalmazott O'Leary. 

Az interjúban felidézték, hogy a „WizzAir nemrég bejelentette, hogy nem fizetteti meg a különadót azokkal, akik már megvették a jegyüket, de aztán beépíti az összeget a jegyárakba”, majd arról is kérdezték O'Learyt, mi a véleménye arról, hogy „Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszer pedig arra kérte a magyarokat, hogy repüljenek inkább a konkurenciával”.

Ez a két magyar miniszter olyan, mint Dumb és Dumber abban a Jim Carrey-s filmben, ha azt hiszik, hogy az emberek majd boldogan kifizetik a különadót és egyik napról a másikra egy drágább légitársaságot választanak”.

Maradnak

 A Ryanair-vezér azt leszögezte: marad a légitársaság Magyarországon, egyelőre nem tervezik, hogy kivonulnak. „Nem hagyjuk magukra a magyarokat, hogy aztán ki kelljen fizetniük a drágább jegyeket és ezt az idióta adót. Minden tőlünk telhetőt megteszünk ez ellen az őrült döntés ellen” – fogalmazott.

Kapcsolódó

Az utasok segítségét kéri a Ryanair, hogy „a kivetett idióta és igazságtalan adót megszüntessék”

Ryanair: Felszólítjuk az utasokat, hogy csatlakozzanak hozzánk a Nagy Miniszter úr által kivetett idióta adó ellen. Bővebben...

Nyitókép: Noe Zimmer / BELGA MAG / Belga via AFP

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. június 23. 18:28
Vajon melyik melyik? Csak hogy tudjuk, ezentúl hogy kell hivatkozni rájuk. Szerintem Nagy Márton Dumber, de ellenérveket is elfogadok!
madar299
2022. június 23. 17:31
Ha valaki rajtunk akar pénzt keresni, akkor nem ártana neki egy kis alázat, nem ismeri még " Buga Jakabot , a kurucokat , a fokost meg az ostort" . Biztos vagyok benne , hogy 1-2 év elteltével adja majd még lejjebb is , de nem felejtünk !
LancelotDuLac
2022. június 23. 15:20
"A Ryanair-vezér szerint Gulyás Gergely és Nagy Márton „olyanok, mint Dumb és Dumber" - ez sértés Dumb és Dumberra nézve - kérjen bocsánatot Jeff Danielstől és Jim Carreytől a Ryanair-vezér!
Reszelő Aladár
2022. június 23. 14:41
Michael, lehet arcoskodni és időröl-időre tudok nevetni egy-egy beszólásodon, de most rossz fát hugyoztál le. Az adót is be fogod fizetni meg a bírsáot is, ami minden ilyen okoskodással csak magasabb lesz. Én például egyre inkább úgy érzem, hogy amikor valaha veletek utaztam, akkor szexuálisan zaklattak. Vagy csak kiraboltak. Vagy hátrányosan különböztettek meg. Vagy amit, akarok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!