Békepárti szövetségesünket érte olyan merénylet, amelyre régóta nem volt példa
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
Ez itt nem budapesti hülyegyerekek randalírozása. A felkelők nem megreformált szocializmust meg emberarcú komcsikat akarnak.
Komolyan, hogy a fenébe másztak fel oda és tudták felírni, hogy ruszkik haza? Oké, értem, látszik a vörös csillag kontúrja, biztos valami darut használtak, leakasztották azt a szemetet, kidobták, aztán még arra is maradt energiájuk, hogy 1956 egyik legfontosabb üzenetét odapingálják. És egészen szenzációs, hogy ugyanezen a képen ott van a másik, hasonlóan sokatmondó firka is: Mindszenty óhajtása. Világos, egyértelmű jele annak, hogy nem a reakciós utókor,
vezető szerepben való megnyilvánulását, hanem az utca embere is. Mert a mindennapok arcai is tudták, hogy Nagy Imre első pillantásra ugyan tűnhet emberszerűbbnek, mint elvtársai nagyobbik része – és ‘53-ra is emlékezhettek némileg jobb szívvel, mert a rab azt is értékeli, ha a börtönben az addigi napi három után csak egyszer verik –, de végeredményben ő is ugyanolyan büdös komcsi elvtárs, mint a többi moszkovita.
A Mandiner olvasóinak bővebben nem szükséges ecsetelnem, mit gondolok Nagy Imre szerepéről – pár évvel ezelőtt több cikket is olvashattak itt ezzel kapcsolatban.
Mindszentyről azonban tudják, hogy feddhetetlen. Azt is tudják – és itt kap egy újabb döfést az a vélekedés, miszerint az ‘56-osok csak valamiféle megreformált szocializmust akartak volna –, hogy tőle nemigen várhatóak baloldali ötletek és tervek. Mi több, azzal is tisztában voltak, mint egy régebbi kor gyermekei, hogy Mindszenty a politikai szerepvállalását nem csak úgy ad hoc találta ki, mert épp ahhoz volt kedve. A hagyományos közjogi értelmezés szerint ugyanis a király, illetve a kormányzó vagy a nádor akadályoztatása esetén
Ne gondoljuk, hogy ezzel sokan nem voltak tisztában!
De térjünk vissza a képhez! Ott áll rajta fehér festékkel 1956 két legmaradandóbb, legmeggyőzőbb üzenete: a szuverenitás óhajtása, fegyveres harc árán is; illetve annak kinyilvánítása, hogy ez nem budapesti hülyegyerekek randalírozása – a felkelők nem megreformált szocializmust meg emberarcú komcsikat akarnak.
A rendszer fundamentumai ellen szólnak ezek a firkák. Magyarországon ugyanis egyetlen napig sem maradt volna fent a Rákosi-rendszer, ha nincsenek a háta mögött a szovjet szuronyok. Azonnal, ellentmondást nem tűrően söpörte volna el őket a népharag.
Az élet pedig zajlott tovább. Látjuk, hogy az emberek álldogálnak, nézelődnek, beszélgetnek, gyülekeznek. Forradalom idején sem felejtjük el, hogy a szociális érintkezések életünk alapjai. Egy cseppnyi megnyugvást, megérkezést látok a képen. Talán tévedek, hiszen nem tudom, mikor készült, nem tudom, milyen céllal jött létre ez a fotó, ám valami érdekes nyugalom is árad belőle.
Élvezi, hogy a meló fárasztotta le, és látja, hogy kimerültségének gyümölcse is kezd beérni. És olyan jó, kellemes, megnyugtató a fáradtság. Van értelme az egésznek.
Ők talán még nem tudták, hogy nincs olyan komcsi, akiben egy kicsit is meg lehetne bízni. Nem tudták, hogy Kádár tán éppen ebben a pillanatban árulja el sokadszorra is a hazát.
Kicsit arra is hasonlít a hangulat, ami napjainkban tapasztalható. Rengeteget elértünk, van mire büszkének lenni, de tudjuk és érezzük, hogy közelít egy óriási összecsapás, amikor minden elveszhet. Én abban bízom, hogy miközben jólesik azt a nyugalmat érezni, amit a kép talán már rég nem élő figurák közvetítenek, fekete-fehéren, elmosódva, mi majd győztesen hagyhatjuk el a csatateret.
De hiszen 1956-ban is győztek. Végleg leszámoltak azzal az ocsmány, hazug propagandával, miszerint a bolsevizmus lehet bármi más, mint vér, szenvedés és halál.
***
Nyitókép: Lázár Árpád / Réz Johanna
(A jelen cikkben közölt képek bármilyen – akár digitális, akár nyomtatott – közlése, beleértve az egyes képek részleteinek felhasználását és közlését is, kizárólag az eredeti fényképfelvételek tulajdonosának, Kemenes Tamásnak az előzetes írásbeli hozzájárulása birtokában lehetséges!)
A Mandiner 1956-os ünnepi sorozatának további részeit (bennük korábban soha nem publikált fényképekkel) IDE kattintva olvashatja el.