Viszlát, és kösz a halakat! – Búcsúzunk

2017. július 21. 10:45

Két év, rengeteg cikk, számos érdekes vita és sok-sok tapasztalat után eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk olvasóinktól. Hogy miért? És mi következik ezután? Minden kérdésre választ adunk. Vagy legalábbis megpróbáljuk.

Ne essetek pánikba! Mondjuk úgy, hogy inkább az volt meglepő, hogy a Mandiner.sci-fi elindult, és nem az, hogy ennek a történetnek a mai nappal pontot kell tennünk a végére. A fantasztikus irodalom itthon egy évtizedek óta – kisebb fellobbanásokkal, de – takaréklángon égő jelenség, jelentős, de azért nem túl nagy olvasótáborral. Én lepődtem meg legjobban, mikor meg tudtam győzni az akkori lapvezetést, hogy egy ilyen aloldal indításában legalább annyi ráció van, mint az evezésről, a borról, vagy a jogról indított dedikált aloldalakban. Pedig komolyan gondoltam a dolgot.

Az indulást jelző posztban arról írtunk, hogy a fantasztikum világa világszerte emelkedőágon van: fantasy-sorozatért rajong a fél világ, a mozikban előretörtek a szuperhősök, a magyar fantasztikus könyvkiadás pedig rendkívül jó minőségben szállítja a jobbnál jobb könyveket minden évben. Ezt írtuk akkor:

A Mandiner.sci-fi arra vállalkozik, hogy az SFF-zsáner nemzetközi fejleményeit figyelve átfogó képet nyújtson a műfaj hazai állásáról: megjelenéseiről, eseményeiről és közösségi életéről. Ennek a közösségi életnek ugyanakkor szeretnénk motorja is lenni.

És ezt többé-kevésbé tudtuk is tartani

Az elmúlt két évben a filmek, könyvek és képregények rendszeres recenziói mellett portálunkon és Facebook-oldalunkon hírt adtunk a fantasztikum legfontosabb hazai és külföldi eseményeiről; beszámoltunk a nagyobb külföldi irodalmi díjak jelölési szakaszáról és győzteseiről; interjúztunk külföldi és hazai szerzőkkel és szerkesztőkkel; összegyűjtöttük a friss megjelenéseket; lezavartunk pár nyereményjátékot; véleményrovatunkban pedig egy helyen gyűjtöttük össze a hazai blogoszféra legérdekesebb írásait, illetve könyv- és filmkritikáit. A hírszolgáltatás és a vélemény-aggregálás mellett pedig magunk is elmondtuk a véleményünket egy-egy nagyobb ügy kapcsán: ilyen volt a Gamergate, a Hugo-díj körüli botrányok, vagy éppen az idei Nebula-jelöltek listája.

Tavaly egy hirtelen ötlet nyomán felkértük a hazai fantasztikus irodalom ismertebb szereplőit: írókat, szerkesztőket, bloggereket, hogy mondják el a véleményüket arról, hogy hogy áll a magyar fantasztikum 2016-ban, és a cikksorozatból végül e-könyvet is csináltunk. A magyar fantasztikum helyzetének felmérése mellett olvasóink szavazatai nyomán összeállítottuk a huszonöt legnépszerűbb 2010 előtt magyar fantasztikus könyv listáját. Novemberben igyekeztünk képet adni a környező országok fantasztikus irodalmáról is. Legnépszerűbb cikkünk is egy lista lett: a mai napig hetente tucatnyian olvassák el a Tíz sci-fi, amit a Moly felhasználói a legjobbnak tartanak című cikkünket. Igyekeztünk hasonló listákkal megközelíthetővé tenni a fantasztikumot a laikusoknak is – illetve például a tudományt, amikor szintén a Moly népe segítségével tudományos könyveket ajánlottunk.

Tavaly tavasszal hosszas munkával, több száz levelet váltva rengeteg spekulatív íróval kiderítettük, hogy a magyar fantasztikum zászlóshajójának tartott Galaktika magazinban a lap újraindítása, tehát 2004 óta folyamatosan szerepeltek olyan külföldi novellák, amelyek jogdíjait nem vásárolta meg a lap szerkesztősége: vagy olyan novellákkal dolgoztak, amelyek eredeti nyelvükön elérhetőek voltak az interneten, így csak lefordítani kellett őket; de arra is akadt példa, hogy egy-egy angol nyelvű antológiát feldarabolva közöltek írásokat a szerzők tudta, illetve kifizetése nélkül. A legritkább esetben kaptunk olyan választ, hogy valaki tudott a publikálásról, és rendesen ki is fizette volna a lap.

Az ügy külföldön is hullámokat vert: a Guardian hosszú cikkben foglalta össze cikkünk állításait, amelyeket később egyébként a Galaktika vezetősége is elismert; az amerikai fantasztikus írók szervezete, az SFWA pedig azt tanácsolta tagjainak, hogy ne dolgozzanak a magyar magazinal, amíg nem tisztázódik a helyzet. A Hugo-díjas Ann Leckie pedig külön blogposztban mondta el véleményét az ügyről. A szerzők egy részét azóta kártalanította a kiadó, de a lapban még idén januárban is találtunk rendellenességeket. Azt is elmondtuk, hogy a lopáson kívül miért nagyon káros az, amit csináltak.

A fantasztikus közélet itthon egyébként is erősen megosztott, és a fenti ügy kipattanása értelemszerűen feszültségeket szült. Ezt nem bántuk, mert szerintünk a nyílt vita jó dolog. Nem ez volt az egyetlen ilyen ügy az elmúlt két évben. Nincs kifogás névre keresztelt – és a kezdeti lendület után kissé elhanyagolt – projektünkben egy-egy szerintünk kevésbé jól sikerült hazai könyvet vettünk behatóbban szemügyre: főleg olyanokat, amelyeknél a kiadó érzésünk szerint megspórolta a kéziratgondozás jelentős részét. Ennek nyomán össze is akasztottuk a bajszunkat a Molyon néha, csak úgy, mint az egyetlen hazai SF-egyesület, az Avana tagjaival a szakmán belül sajnos továbbra is eléggé respekt nélküli Zsoldos Péter-díj kapcsán, ami még így is az egyetlen fantasztikus irodalmi díj Magyarországon.

De a vitás ügyek és botrányok mellett rengeteg pozitívum is történt az utóbbi években. Sőt, az történt több. Szinte hetente jelentik be Amerikában, hogy tévéképernyőre – tehát a mainstreambe – kerül egy-egy fantasy- vagy sci-fi könyv vagy könyvsorozat. Itthon továbbra is remek könyvek jelennek meg, többnyire remek minőségben olyan kiadóknál, akik értenek ahhoz, amit csinálnak; és mindig vannak olyan új jelentkezők, akik be szeretnének törni a piacra. A rutinos magyar szerzők új könyvei mellett néhány friss hazai tehetséget is köszönthettünk. Szemtanúi lehettünk a Lovecrafti ihletésű weird irodalom itthoni térhódításának, ami néhány fanzinnal, így az Azilummal és a The Black Aetherrel indult, hogy aztán az utóbbiban publikáló Veres Attila idén egy remek könyvvel betonozza be ezt az irodalmi hagyományt a magyar fantasztikum mozaikjába. (Ez képzavar volt?)

És akkor miért is zárunk be?

Mivel rengeteg kérdést kaptunk az elmúlt időszakban az üggyel kapcsolatban, ezért feltételezzük, hogy többen is olvastak róla, hogy anyaoldalunk, a Mandiner tulajdonost váltott. Az ezt megelőző féléves időszak anyagilag nehézkes volt: a szemfülesebbek észrevehették, hogy külsős szerző elvétve akadt az oldalon január óta. Bár szeretek többesszámban beszélni, de ebből is világos lehet, hogy a Mandiner.sci-fi az elmúlt félévben végleg egyszemélyes projektté vált. Inkább egyes számban folytatom.

A mostani befejezést is a fentiek tükrében, több szempontból kell értelmezni. Több verzió is felmerült arra, hogyan működjön tovább az oldal, de egyik verzió sem volt olyan, amit a jelenlegi helyzetben én magam megfelelőnek tartottam; és egyik sem volt olyan, ami az évek alatt felépült olvasótáborunknak szerintem, illetve az éves felméréseink alapján kirajzolódó kép szerint megfelelt volna. A döntést végső soron tehát nem a lapvezetés, hanem én hoztam meg: jó volt ez az elmúlt két év, szép is volt, de ahhoz elég volt, hogy egyedül ne akarjam folytatni a dolgot. Főleg, ha az a lap már nem ugyanaz lap. (A Mandier.sci-fivel párhuzamosan egyébként a Mandiner.digit működése is véget ért.)

A búcsúzkodás mellett a köszönet ideje is itt van. Köszönöm rendszeres és kevésbé rendszeres külsős szerzőinknek, hogy a lap mellett álltak és megosztották velünk értékes, érdekes gondolataikat. Külön szól a köszönet Szabolcsi Gergelynek, Strott Tímeának, Horváth Viviennek, Fekete I. Alfonznak, illetve Pintér Máténak, akik a legtöbb cikket írták az oldalra. Köszönet jár azoknak is, akik tavaly vették a fáradtságot, hogy elmondják véleményüket a magyar fantasztikum helyzetéről. Jár a köszönet a legtöbb hazai kiadónak, akikkel remek munkakapcsolatot tudtunk kiépíteni az elmúlt években, és akik többek között recenziós példányokkal, információkkal segítették a munkánkat. Külön köszönet illeti ebben a körben Velkei Zoltánt, Németh Vladimirt, Lukács Barbarát, Szpisják Blankát, Holló-Vaskó Pétert, Kleinheincz Csillát és Roboz Gábort, hogy mindig rendelkezésemre álltak, ha kérdéseim voltak.

A legnagyobb köszönet pedig természetesen olvasóinkat illeti, akik rendületlenül olvastak, kommenteltek és lájkoltak két éven keresztül.

Hogyan tovább?

Atyavilág! Eddig minden nap a Mandiner.sci-fivel kezdtem a napot! Mi lesz most velem?” Bár a fenti mondat fikció, lehet, hogy vannak, akiknek hiányozni fogunk. Fontos megjegyezni először is, hogy ez az oldal archívumként továbbra is élni fog. A hazánkban megjelenő fantasztikus könyvek legszorgalmasabb kritikusait az ekultura.hu-n, az SFmagon (itt külföldieket is), a Próza Nostrán és a Szubjektív Kultnaplón találjátok – és ezen helyek némelyikén találkozhattok korábbi külsős szerzőinkkel is. Szélesebb szkóppal dolgozik, de gyakran foglalkozik könyvekkel a Geekz is a filmek, képregények mellett. A Roboraptoron könyves tartalom mostanság kevés van, de egyéb anyagaik miatt érdemes oda is feliratkozni.

A havi hazai és külföldi könyvmegjelenéseket gyűjtő listát az SFmagon találhattok, és a tervek szerint ide költözik az én gondozásomban a Mandiner.sci-fi hírszolgáltatásának egy része is, tehát egyebek mellett például itt tájékozódhattok majd például a különböző díjak jelöltjeiről és győzteseiről. Nem kizárt, hogy egy-egy interjúval is hozzájárulok majd itt a tartalomhoz.

De aki kifejezetten az én munkásságomat szeretné követni, az sem marad hoppon: Spekulatív Zóna néven indítok új, személyesebb hangvételű blogot, aminek beköszönőjét már el is olvashatjátok. Fél szememet továbbra is a magyar megjelenéseken tartom majd, de itt első sorban a friss angol nyelvű sci-fi, fantasy és horrorirodalom engem érdeklő darabjaira, illetve egy-egy téma, szerző, zsáner komolyabb körüljárására fogok koncentrálni – angolul és magyarul vegyesen. A Mandiner.sci-fi Facebook, illetve Moly-oldala hamarosan az új blog közösségi médiás felületévé alakul majd.

Szóval még egyszer: köszönjük az eddigi figyelmet. Remélem, hogy a hazai fantasztikus közeg még ennél is jobban összekapja magát, és a következő években még több remek könyv jelenik meg, egyre több szuper rendezvény lesz, és egy hadseregnyi tehetséges író kerül elő olyan helyekről, ahonnan nem is számítanánk rá.

Tehát még egyszer: viszlát, és kösz a halakat!

Pintér Bence

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30619