Neal Stephenson: Snow Crash

2017. július 19. 11:16

Érződik a regényen, hogy Stephenson sok háttérmunkát végzett, aminek a lényegét egy misztikus-történelmi kutatás keretén belül az olvasó elé is tárja.

Érződik a regényen, hogy Stephenson sok háttérmunkát végzett, aminek a lényegét egy misztikus-történelmi kutatás keretén belül az olvasó elé is tárja. Ami izgalmas és érdekes, hiszen úgy vegyíti a valóságot a kitalációval, hogy az ember nem veszi észre, hogy hol a határ, csak amikor már jócskán átzúgott rajta. A bábeli zűrzavar, a sumerok története, valamint a nyelvészeti fejtegetések, mely analógiát mutatnak a programozással, egyszerűen lenyűgöztek. Olyan szépen illeszti egymáshoz a kirakós darabkáit, hogy elhisszük neki, hogy ezek a valóságban is összeillenek.

Stephenson eme legendás regénye méltó a kitüntetett figyelemre, főleg cyberpunk körökben. Nem szabad elfelednünk, hogy először 1992-ben jelent meg, amikor még az informatika és a virtuális valóság csak elkezdte bontogatni a szárnyait. Miért érezzük mégis ilyen frissnek a történetet? Talán azért, mert az író nagyon is ráérzett arra az útra, melyen az információs társadalom halad. Nem ragadt le a betárcsázós internetnél, a floppy lemeznél és a nagy, ormótlan számítógépeknél és monitoroknál. Szinte úgy érezzük, hogy szereplői a most használatos eszközöket alkalmazzák. Mintha látta volna a jövőt, amit a digitális kor megnyitott előttünk. A Metaverzum napjainkban nem csak a kockák fejében és a sci-fi világában létezik, hanem éppen most van születőben.

Mindennek ellenére kicsit szomorú vagyok. Lehetett volna ez igazán jó regény is, ha Stephenson rájön arra, hogy nem képes karaktereket létrehozni (mondjuk A hét Évánál sem volt képes). Ha nem egyedül írja meg a történetet, hanem egy társíróval, aki nem a világépítésben remekel, hanem a szereplők megalkotásában, akkor talán izgultam volna Hiroért. Éreztem volna, hogy mit kockáztat és miért harcol. Viszont így nem tudtam beleélni magam a történetbe. Volt egy kis reménysugaram, amikor Hiro a Könyvtárossal beszélgetett, hiszen ott előjött a tudásszomj, a rácsodálkozás képessége és a kíváncsiság Hiroból. De amint kilépett a Metaverzukban lévő dolgozószobájából, ismét egy szürke senkivé változott, aki csak lót-fut, kardozik és ugrál.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30636