Hagyd, hogy megcsípjen

2017. július 12. 13:14

Duba Dániel
Supernatural Movies

Annyi elvesztegetett év után most befutott a Pókember: Hazatérés, az eddigi legkisebb Marvel film a legkisebbeknek, a mindössze tizenöt éves Pókerberrel és legrégebbi képregényes ellenségével.

Azért is a legkisebb Marvel film ez, mert akciói megmaradnak földközelben. Még a legnagyobb csörtéje is csak akkora, mint a Bosszúállók vagy Amerika Kapitány egyik laza bemelegítése az igazi akció előtt. Nálam ez valahogy egy szimpatikus vonásként csapódott le a moziban, elegem van már a szemkifolyatós látványvilágból. A kevesebb néha több, egy ügyesen visszafogott zúzda ezerszer nagyobb hatást tud kiváltani, mint egy olyan mindent bele akciójelenet, ahol megcsúszott a józan ész.

Itt viszont rögtön előtérbe kerül a film egyik igazi hiányossága is. A Pókember felhőkarcolók közti hálóhintájának teljes hiánya, és jellegzetes akrobatikus mozdulatainak elsumákolása – amiről a vörös hacuka nélkül is felismerhető lenne a karakter – talán a legfájóbb pont az egész filmben. Az akciójeleneteket nem koreografálták Pókemberre, és ez óriási hiba, mert egyrészt ezek nélkül a látvány semmiben sem különbözik a Marvel többi alkotásától, másrészt pedig az a generáció, aki olvasta a klasszikus Pókember képregényeket, ezeket joggal kéri számon a filmtől, amit jelen esetben csak mérsékelten, de inkább sehogy sem kap meg. Ehhez még az is hozzájön, hogy a számítógépek animálta Pókember néhol kifejezetten rosszul mutat a vásznon, ez az előző filmeknek mérföldekkel jobban ment.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30611