Vezércikk

Magyar múltról és jelenről a fantasztikum nyelvén? Nem lehetetlen!

2017. június 27. 12:51

Akár a fantasztikus irodalom is lehetne egy olyan csatorna, amelyen keresztül a magyar múltról és a jelenről beszélünk? A sci-fi és a fantasy talán nem a legjobb elbeszélési módok egy ilyen célhoz, Veres Attila azonban bizonyította, hogy a weird irodalom képes lehet erre. Merengések az Odakint sötétebb kapcsán.

Nagyon érdekes kérdést vetett fel Kánai András az Odakint sötétebbről szóló kritikájában az SFmagon. Idézem:

És még egy utolsó megjegyzés: nem szeretem a magyar helyszíneket a zsánerben, különösen a sci-fiben nem. Túl kisszerű, túl jelentéktelen ország vagyunk ahhoz, hogy a világ sorsát jelentősen befolyásoló űrállomásunk vagy robotunk legyen (ezért is a humor egy adekvát megoldás), a többi alzsánerben meg nehéz arra gondolni, hogy majd pont nálunk nyílik meg a portál, ami a csodálatos fantasy világba vezet, vagy mondjuk egy elnéptelenedő kelet-magyarországi zsákfaluban kezdődik a világvége. Ezt gondoltam eddig. Most azonban látom, hogy csúnya előítélet (és tapasztalat) áldozata lettem, ezt meg lehet oldani jól is, az Odakint sötétebb erre kitűnő példa, és így ez a regény közelebb kerül hozzánk, mint a jól sikerült külföldi társai.

Ez egy olyan kérdés, ami engem is foglalkoztat egy ideje. Sokszor megjegyeztem már, és a magyar fantasztikum helyzetéről szóló cikksorozatban is többen említették, hogy a magyar zsánerkönyvek nem vákuumba érkeznek, hanem egy sor másik külföldi művel versenyeznek. Vagy olyan szerzőkkel, akiknek már ismerjük a profizmusát, vagy olyan új nevekkel, akik több szűrőn is keresztüljutottak, mire hozzánk értek: kiadta egy külföldi kiadó, majd felfigyelt rá egy hazai is, mérlegelte, hogy elfér-e ez a hazai piacon. A hozzánk eljutó külföldi fantasztikum java része tehát minőségileg legalább egy erős közepest fog hozni.

Ezt szem előtt tartva érdekes kérdés, hogy mit tud nyújtani egy magyar szerző, miben tud más lenni. Szükség van-e arra, hogy egy magyar szerző műve magyar környezetben játszódjon, hazai élményekből táplálkozzon, magyar nevekkel dolgozzon? Lehet-e szerepe a fantasztikus irodalomnak a magyar múlt, vagy akár a jelen feldolgozásában? Áttörhetné-e a hazai fantasztikus irodalom egy ilyen iránnyal az irodalmi üvegplafont? Nehéz egyértelmű állításokat tenni ez ügyben.

Az utóbbi évek egyik legjobb hazai fantasyje, Moskát Anita Horgonyhely című könyve például nem magyar környezetben játszódik, nem magyar nevekkel dolgozik, és ha nagyítóval vizsgálom, akkor sem találok benne sok magyar vonatkozást. Levon ez az értékéből? Nem nagyon. Hasonló megoldással dolgozott Sepsi László a Pinkyben. Aztán ott van Brandon Hackett Az időutazás napja/Az időutazás tegnapja duológiája, ahol magyar főszereplőket kapunk, járunk magyar helyszíneken, de ez nem sokat befolyásol az adott történeten. Ugyanez elmondható László Zoltán A keringéséről, vagy éppen a Távolvízről, ami idén jelent meg. Kleinheincz Csilla az Ólomerdő-sorozatban a magyar mondavilággal dolgozik, magyar helyszíneken, mondanivalója azonban időtlenebb és univerzálisabb annál, hogy következtetéseket vonhassunk le napjaink Magyarországára.

Ezekben a csak példának hozott esetekben azt látom, hogy tehetséges íróinknak remek ötletei vannak, és vérbeli zsánerszerzőként ezekre koncentrálva, a magyar vonatkozásokat bátran, de maximum díszletként használják, amivel egy kicsit közelebb hozzák a magyar olvasóhoz a történéseket. Nem céljuk ezeknek a műveknek, hogy a mindennapjainkról, a sajátosan hazai létezésről/szemléletről/élményről, ne adj’ Isten politikáról, társadalomról mondjanak valamit, legfeljebb nagyon metaforikusan, áttételesen. Ezzel nincs semmi probléma, hiszen remekül megírt sci-fik és fantasyk születnek, remek ötletekkel. Az Odakint sötétebb azonban valóban más élményt nyújt.

Hogy András fenti gondolatát egy kicsit továbbvigyem: lehet, hogy a sci-fi és a bármilyen alzsánerű fantasy valóban nem a legjobb elbeszélési mód vagy műfaj arra, hogy Magyarországról beszéljünk. Az alternatív történelem már egy erősebb versenyző lehet ilyen tekintetben, nehéz nem észrevenni például, hogy az Egyenlítői Magyar Afrika miről szól; és A szivarhajó utolsó útjával nekünk is voltak hasonló szándékaink. Jó példa még Lőrinczy Judit könyve, az Ingókövek is, ami mondjuk nem a magyar múltról, hanem Sztálingád ostromáról mesél a fantasztikum eszközeivel. És Veres Attila könyvével az is kiderült, hogy a weird irodalom is tökéletes terepe lehet ilyen kísérleteknek.

Az Odakint sötétebb fejezeteleji idézetei remek görbe tükröt mutatnak Magyarországnak, a politikának a társadalomnak, az egész közbeszédnek 1983-tól napjainkig. Eközben, ahogy a kritikában írtam is, a szöveg remekül kapja el a magyar vidék mindennapjait. De a szerzővel készült interjúnkból is bőven átjön, hogy tudatosan használta a hazai hátteret ahhoz, hogy a lehető legjobban átélhetővé tegye a borzongás élményét; illetve tudatosan, a magyar közeget átgondolva építette fel a cellofoidák megjelenésének történetét. A történet így implicit módon ugyan, de beszél az elmúlt évtizedeinkről, jelenlegi állapotainkról.

Végső soron ugyanaz a kérdés merül fel bennem a magyar fantasztikum, mint a hazai történelmi filmek kapcsán. Mindkettő remek eszköz lehetne ahhoz, hogy a képzelet eszközeit használva beszéljünk valóban fontos, egyértelműen minket érintő múltbéli és jelenbeli kérdésekről. Utóbbi esetben persze elvárás lenne a realista megközelítés, és főleg a jól eltalált témaválasztás jelenti a kérdést; a fantasztikus művek esetében azonban a spekulatív fikció teljes eszköztára a rendelkezésünkre állna, és még milliárdos költségvetéssel sem kell számolni, mint egy kosztümös film esetében.

*

Kövess minket Facebookon és Molyon, és olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről!

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30551