A természetfeletti félelem jött először

2017. június 12. 10:22

Victor LaValle
The Black Aether

Amikor tizenhárom vagy tizennégy évesen történeteket írtam, rögvest belevetettem magam a lefejezésekbe meg a démoni megszállásokba, a belezésekbe és a többibe. De hol történt ilyesmi? Mi volt a környezet? Kik voltak az emberek? Interjú.

Hogyan találkoztál Lovecraft műveivel? Milyen benyomásod támadt először őt olvasva?

Emlékszem, hogy a Del Books még a ’80-as években megjelentetett puhafedeles reprint kiadásokat. A borítók szenzációhajhászok és felkavaróak voltak, csontvázszerű szerzetesekkel meg ocsmány lényekkel. Az a fajta cucc, amiért a hozzám hasonló tinédzser odavolt. Így hát megvettem azokat a könyveket a borítók miatt. Aztán elkezdtem olvasni magukat a történeteket, amelyekhez némi időbe telt hozzászoknom. A régies stílus, az ismeretlen környezet, de mégis volt valamiféle hipnotikus löket. Nem fogtam fel az egészet, de amit megértettem – testcsere, lények a tenger mélyén vagy fent a csillagokban –, az kellően magával ragadó volt ahhoz, hogy rá akarjam szánni az időt a tanulásra és a megértésre.

A The Ballad of Black Tom Lovecraft Red Hookjára való reflexió. Mi motivált abban, hogy épp ezt a novellát emeled ki újraértelmezésre? Hirtelen támadt az ötlet vagy olyasmi volt ez, amit a megvalósítása előtt már hosszú ideje terveztél?

Tudtam, hogy ha valamiféle ellentámadást készülök írni Lovecrafttal szemben, az nem szólhat egyik a Rhode Islanden játszódó történetről sem. Egyszerűen nem ismerem úgy az államot – a nagyvárosait, a parti városkáit –, hogy vitába szálljak azzal, ahogyan a dolgokat elrendezte bennük. A Red Hook viszont Brooklynban játszódott. És a mű gyatra munkát végzett a kerület bemutatásával. Én ismertem Brooklynt, ismertem Red Hookot. Utána tudtam ásni annak, mit tett Lovecraft azzal a környékkel, azokkal az emberekkel, és nekiállhattam újra elképzelni azt a világot. Aztán hamar beugrott. Azt a kisregényt két héten belül megírtam. Számomra rekord. Train Dreams címmel olvastam egy másik kisregényt Denis Johnsontól közvetlenül azelőtt, hogy írni kezdtem a könyvet. Az a könyv szintén hatalmas ihletforrást jelentett nekem. (…)

 

A The Ballad of Black Tom nem csupán vitába bocsátkozik Lovecraft gondolkodásával, de rá is irányítja a figyelmet a faj konstrukciójára egy fehérek dominálta társadalomban, ily módon tágabb társadalmi kérdést vet fel egy fikciós narratíva révén. Gondolod, hogy az író hordoz bármiféle társadalmi felelősséget azon túlmenően, hogy olvasóit jó kikapcsolódással vagy némi töprengenivaló rejtvénnyel látja el? Ha igen, miből áll ez a felelősség?

Minden író másmilyen lesz, néhányan arra születtek, hogy szuper szórakoztató műveket alkossanak, és ennyi lesz a munkájuk. És áldja meg őket az Isten. Ezt nehezebb elvégezni, mint amilyennek látszik. Ezért semmi esetre sem becsülném le az ilyen típusú alkotót. Csak az lehetsz, amivé válni fogsz. De igazán úgy gondolom, van érték annak a rejtett vázszerkezetnek az egyszerű megtárgyalásában, amely szerint a világ működik. Valaki jól jár azzal, ha az ilyesmi kimondatlanul marad. Azok a rendszerek keményen dolgoznak azon, hogy egyeseket lenn tartsanak, másokat pedig fenn, az egyik dolog, amin a legkeményebben dolgoznak, az az észrevétlenül maradás. Szinte bármilyen fajta igazságtalanság elkövethető, ha senki nem néz oda. Egy könyv nyilvánvalóan nem parancsolhat megálljt az igazságtalanságnak, de legalább megpróbálom bebiztosítani azt, hogy az embereknek muszáj lesz megfigyelni, mit tesznek másokkal. Az ember nem vallhatja magát ártatlannak azok után, hogy közölték vele. És ha mindezt valami szórakoztatóba tudom csomagolni, nos, akkor piszok jó munkát végeztem.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30464