Az Amerikai istenek az év leggyönyörűbb parasztvakítása

2017. május 22. 11:23

Varga Attila
Index

De hogy erről a szálról vagy úgy egyébként BÁRMIRŐL mikor fog kiderülni valami is, az a jövő zenéje - az amerikai kritikusok a negyedik részt is látták, és írásaik alapján abból sem fog sokkal több kiderülni a sztoriból.

Az nyilvánvaló, hogy Shadow Moon több, mint egy egyszerű samesz, és nem véletlenül keveredett Mr. Wednesday közelébe, mindkét oldal magának akarja, jóhogy nem egy sima verőlegényről van szó. De hogy erről a szálról vagy úgy egyébként BÁRMIRŐL mikor fog kiderülni valami is, az a jövő zenéje - az amerikai kritikusok a negyedik részt is látták, és írásaik alapján abból sem fog sokkal több kiderülni a sztoriból. A lassú tempó valahol érthető persze, az alkotók több évadra terveznek, az első nyolc rész sztorija ugyanis csak a regény egyharmadát fedi le. A probléma csak az, hogy a szép képek nem helyettesítik sem a történetmesélést, sem a színészi játékot, márpedig a rémesen egyarcú, mimikáját tekintve Steven Segal legjobb örökösének is tekinthető Ricky Whittle (Shadow Moon) dolga az lenne, hogy eladja a nézőnek a sorozatot. És ugyan szép ember ő, de színésznek nem sokkal jobb Donald Trumpnál. Ian McShane (Mr. Wednesday), Pablo Schreiber (Mad Sweeney) vagy akár Peter Stromare (Csernobog) úgy lejátssza szegényt a képernyőről, hogy már rendesen sajnálom.

És mindennek ellenére én maradni fogok az évad végéig, mert baszkurál valahol legbelül valami, ami arra sarkall, hogy nézzem ezt a gyönyörű katyvaszt, és nem adom fel a reményt, hogy előbb-utóbb csak egyenesbe kerül a sztori, és a történet pont úgy elvisz majd magával, mint a vizuálisan dettó lenyűgöző A szolgálólány meséje, amiben viszont van egy nagyon jó sztori is.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30298