Arthur király: A kard legendája

2017. május 19. 11:19

Duba Dániel
Corn & Soda

Ritchie mindjárt az első jelenettel úgy repít minket egy gigászi csata kellős közepébe, mintha csak egy nem létező Arthur király sorozat harmadik évadának összefoglalóját látnánk.

Habár a film két óra hosszát tart, érezhetően túl van nyirbálva. Ez az első fél órában tűnik fel igazán, ahol egyik mozgalmas jelenetből kerülünk át a másikba, mindenféle átvezetés nélkül. Hogy ez a rendező kezének védjegyéhez köthető-e, nem tudom, minden esetre a játékidő alatt többször találkozhatunk hasonlóval. Vannak olyan pillanatok, amikor Ritchie úgy keveri meg egy jelenet részleteit, hogy előbb apró kis fecnikre vagdossa a filmszalagot, kártyákként megkeveri őket, majd mint valami ördögi kezű dealer, elénk veti a paklit, amiben aztán a képek kronológiája szinte véletlenszerű. Az egész ennek ellenére mégis működik, mert tényleg baromi humorosan és ötletesen van prezentálva a végeredmény.

Persze onnan, hogy Arthur kihúzza a kardot, a többi tulajdonképpen már csak ugyanaz a szokásos mese az árva sorban nevelkedett fiúról, akinek szembe kell néznie végzetével, mert ereiben királyi vér csorog, na bumm. Megszámlálhatatlan filmben és regényben láttuk már. Az akció jelenetekért viszont tényleg kár. Az angol direktort eddig sem a delejes zúzdái miatt szerettük, de itt még annyira se veszi a fáradtságot, hogy kidolgozott koreográfiát filmezzen. Valahogy úgy tudom elképzelni, hogy a rendező és az operatőr leültek a Playstation elé, és valami agyatlan kaszabolós játék kombóit ültették át egy az egyben a vászonra, miközben egymást túllicitálva tenyereltek a lassítás-gyorsítás gombra. Ezeket néhol még úgy sem tudtam követni, hogy a mozi előtt direkt bevágtam egy erős esspressot, hogy képes legyek tartani a rendező diktálta tempót.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30266