Alien: Covenant

2017. május 18. 06:55

Farkas Balázs
SFmag

Lehet, hogy pont ilyen vagyok. Talán valami réges-régi, rejtélyes csendhez szokott fosszília vagyok, aki már nem tud lépést tartani a modern közönségfilm szervilis padlógázával.

Mert miközben a forgatókönyv azon erőlködik, hogy a legrészletesebben elmagyarázza, honnan jön az a klasszikus, jól ismert idegen, kénytelen a művészet elcsépelt pátoszaival egy kicsit úgy kiállni, tudjátok, mint a jól nevelt iskolás, aki ünneplőben kihúzza magát, és elénekli a Szózatot, mármint… elmondja lépésről lépésre, hogy mi is ez a lény, csak hogy tudjuk. Csak mert kíváncsiak voltunk, csak mert ott volt a rejtély.

Hát nem tudom. Volt az Alien néhány űrkamionossal, volt az Aliens néhány tengerészgyalogossal, de vegyük ide az Alien 3-at is egy csomó elítélttel: mindannyian szembesültek egy riasztó, félelmetes, nagyon is idegen, megfoghatatlan problémával, de minden szereplő a maga karakterének jellemével törekedett arra, hogy a lehető legjobban teljesítsen, voltak szabályok, protokollok, amelyeket betartottak, és ha meg is szegték őket, arra is választ adott a motiváció. Az idegenek azért győztek, mert sötétben mozogtak, miközben a rémült emberek minden igyekezetük ellenére sem tudtak felülkerekedni a veszélyen.

A Prometheushoz hasonlóan az Alien: Covenantban is megvan a szereplőknek minden eszközük, figyelmeztetésük, idejük, terük, hogy a veszélyt elkerüljék, de nem, kilépnek egy idegen bolygóra anélkül, hogy akár egy húsz forintos orvosi maszkot felcuppantanának, a központi mesterséges intelligencia minden figyelmeztetése ellenére belépnek egy ionviharba, és a karantén épp csak annyi ideig tart, amíg valaki meg nem találja a legközelebbi puskát.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30236