László Zoltán: Távolvíz

2017. május 17. 07:54

Pomsár Péter
Szubjektív Kultnapló

Érdekes év az idei, ami a magyar fantasztikus irodalmat illeti: egymástól függetlenül (de ugyanúgy az Agavénál) három olyan regény is megjelenik, amelynek központi témája egy csomó idegen lény váratlan érkezése.

Teljesen mindegy, hogy a lassú időgépek kertészeti vagy divatvilágbeli felhasználásáról, az Adriára épült Tengerbudapest városáról, a napjainkban épp első lépéseinél járó seasteading-mozgalomról, a hasonlóan egyre népszerűbb feltétel nélküli alapjövedelem koncepciójáról, ingyen munkaerőről, idegenellenességről, nemzeteken kívül álló szervezetekről vagy bármi másról van szó, minden organikusan integrálódik a megváltozott világba, vagy éppen logikusan következik abból.

Egyvalami biztosan nem szokott megváltozni a közeljövőben játszódó, (viszonylag) realista történetekben: az ember. A karakterek, motivációik és interakcióik hitelesek és néha túlságosan is ismerősek, személyiségtől és tapasztalatoktól függően időnként meglepően közel tud kerülni az olvasóhoz a regény. Egyedül az ellenfél motivációi maradnak egy kicsit homályosak, ami magyarázható azzal, hogy a két főszereplő sem ismeri ezeket, illetve a végső, hollywoodi akciófilmeket idéző nagyjelenet borította meg valamennyire az életszerűséget.

Összességében nagyon elégedett vagyok, rég olvastam (pláne magyar szerzőtől) ennyire alaposan összerakott, jellegzetes hangulatú, átélhető, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató sci-fit. A Távolvíz nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, ami azért nem olyan gyakori a hazai bármilyen irodalomban (egyszerűen túl kicsi a merítés), a minőségi science fiction kedvelőinek kötelező darab.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30222