A tenyészállat lázadása

2017. május 4. 11:04

Varga Attila
comment:com

Akaratlanul is szégyelli magát az ember azok helyett, akik ezeket a borzalmakat elkövetik, és ez az érzés a harmadik rész végére sem múlt el.

Ez a sorozat nem azért született, hogy jól érezzük magunkat, Bár a főhősnő narrációjának bizonyos elemein lehet röhögni, mármint azokon, amikben kvázi a néző kiterjesztéseként igyekszik feldolgozni a történéseket, és az elvárt szenteskedő mormogás helyett a kurva anyjába küldi el magában az összes kínzóját, ez egy kőkemény, sötét dráma, amiben egy totalitárius állam jelenét és az annak kialakulásához vezető múltat látjuk párhuzamosan. Ijesztő az, ahogy egyik napról a másikra a nőket megfosztják jogaiktól, bankbetétjüktől, állásuktól, és hazazavarják őket szülni - mert a környezetszennyezés miatt a nők már egyre nehezebben esnek teherbe. Ha ez a félmondat nem lett volna az előző végén, akár Kövér László is mondhatta volna, ugye, ami picit aktuálissá teszi a sorozatot nekünk is.

A megvalósítás a mai kornak megfelelően filmszerű, drága, utómunkában nagyon megdolgozott csúcsminőség, bár a helyszínek száma egyelőre elég limitált és a díszletek nem túl izgalmasak. A regény papírkötésben 311 oldal, amit az adaptáció vélhetően mind fel illetve átdolgoz, de mégis van egy olyan érzése az embernek, hogy az alapanyag nem biztos, hogy elég 10x45 perchez. Az ugye nyilvánvaló, hogy van valamiféle ellenállás - az első rész azzal indul, hogy hősünk Maine államba igyekszik átszökni - és nem arról fog 450 perc szólni, hogy mennyire ótvar az élet egy diktatúrában. A tempó viszont ehhez képest elég komótos, a kamera el-elidőzik az arcokon, hagyja, hogy a színészek valóban játszanak, de ezzel együtt megszakítja a lendületet is, és néha csak egy paraszthajszál választja el attól, hogy unalmas legyen.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/30107