Jack Campbell: Vakmerő

2017. április 19. 11:30

Brandon Hackett
SFmag

Falco megjelenésével egy kőkemény politikai-manipulációs játszma kezdődik a flottán belül, és ez új szintre emeli a téteteket.

Ezek a legjobb részei a könyvnek, nem bántam volna, ha az egész regény Falco és Geary közötti ellentétre épül, de sajnos végül csak a harmadáig tart, aztán egy újabb nagyszabású hadművelet veszi kezdetét, ami hozza a szokásos színvonalat, és közben betekintést nyerhetünk Geary admirális és a flottával utazó Rionne politikusnő alakuló viszonyába, ami helyenként vicces és baltával faragott módon szórakoztató, de még azt sem állítanám, hogy Campbell nem áll az érzelmek ábrázolásának magaslatán, mivel Geary pont az a vonalas, merev ember, akitől ezt a fajta reakciót várhatjuk el.

A Vakmerő ugyanolyan lendülettel folytatja a cselekményt, ahogy a Rendíthetetlen elkezdte, helyenként ugyan komótosan, de konfliktusokkal és taktikus űrcsatákkal rendesen ellátva haladunk a szövetségi flottával a hazaúton, és közben kezd egy másfajta, rejtélyes szál is egyre jobban beszivárogni a történetbe, amely a következő négy regényben kerül majd kibontásra, lezárásra. Azon túl, hogy űrhajók, űrcsaták és hiperűr szerepel a könyvben, Campbell minden egyéb, távoli jövőre jellemző ötletet, tudományos vívmányt és annak következményét száműzte, így marad egy helyenként nagyon old-school, de mégis szórakoztató katonai sci-fi regényfolyam, nem több, de nem is kevesebb.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/29859