Neil Gaiman

Rengeteg új tévés projekt várható Neil Gaimantől

2017. március 19. 06:01

Neil Gaiman hosszú távú szerződést kötött tévés projektekre az Amerikai isteneket is tető alá hozó FremantleMediával: tulajdonképpen bármilyen ötlettel előállhat saját írásai és kedvenc regényei, novellái közül. Már dolgoznak is valamin, bár azt még nem árulták el, hogy pontosan min.

Még több Neil Gaiman lesz a tévében. Az író, képregényíró ugyanis hosszú távú szerződést kötött tévés projektekre a céggel, amellyel az Amerikai istenek című regény április végén debütáló sorozatverzióján is dolgoztak – írja a The Hollywood Reporter. A lap szerint tulajdonképpen Gaiman bármit hozhat, amit írt, legyen az regény, képregény vagy kispróza; de ugyanúgy válogathat a kedvenc írásai közül is; esetleg kitalálhat teljesen új dolgokat: a FremantleMedia mindenre nyitott lesz bármire.

Az Amerikai istenek tévéverzióján együtt dolgozva jól és érdekesen telt ez a három év a FremantleMediánál lévő barátaimmal” – nyilatkozta Gaiman, aki kiemelte: ő megtanult bízni bennük, őket pedig nem zavarja, hogy művei a műfajok és ötletek széles skáláját ölelik fel. „Az Amerikai istenek olyasmi lesz, amit még senki sem látott a tévében, és alig várom, hogy részleteket mondhassak a következő proektünkről” – tette hozzá. A cég és az író a cikk szerint már most egy sor terven dolgozik.

Lesz miből meríteni: ugyan Gaiman már többször és több szerepben kipróbálta magát a mozgóképes műfajban, regényei és novellái jelentős részét azonban még nem adaptálták. A Bryan Fuller vezetésével készülő Amerikai istenek április végén érkezik, de ott van még a Temető könyve, a Sandman, Az óceán az út végén, az Anansi fiúk, vagy éppen az eladási listákat mindenhol vezető Északi mitológia, meg egy sor novella. A Tor.com épp a napokban szedte össze a lehetséges gyanúsítottakat.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/29254

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés