Fantasy

Kidomborítani a lényeget – Neil Gaiman: Északi mitológia

2017. március 14. 12:26

Neil Gaiman valóban háttérbe vonult, és nem annyira kiszínezni és átírni akarta az északi istenek már meglévő történeteit, nem szatírát akart kanyarítani belőle, hanem kidomborítani bennük azt, ami egyébként is ott van, maximum nem vesszük észre. Vigyázat! A kötet laikusoknak, érdekességre vágyóknak tökéletes kapudrog lehet. Kritikánk.

Örvendetes, hogy az utóbbi években felfedezte a világ a viking kultúrában, az északi mitológiában rejlő lehetőségeket, és most már jó nagy választékból mazsolázhat az, aki közelebb szeretne kerülni a témához. Sok zsánerhez eleve nagyon jól passzol a harccal és sörrel, dicsőséggel és legendákkal teli viking kultúra – gondoljunk csak arra, hány fantasy-szerző vette inspirációjául a regényében szereplő, általában északon található, általában civilizálatlan rejtélyes törzsekhez. Most is a fantasy egyik nagy neve nyúlt a témához, ám Neil Gaiman nem saját történetének megtámogatásához használta fel a vikingek mítoszait és toposzait, sokkal inkább saját tudását akarta hozzátenni a részben vagy egészben fennmaradt legendák lejegyzéséhez.

Hiánypótoló-e ez a kötet? Nem. Gaiman maga több olyan műre is hivatkozik az előszóban, amelyek már összeszedték azokat a mítoszokat, amelyeket ő is leírt. Aki eddig csak egy kicsit is érdeklődött az északi mitológia iránt, az Gaiman novellái között alig talál majd magának olyat, amit eddig egyáltalán ne ismert volna. Jómagam a londoni Usborne kiadó Illustrated Norse Myth című, gyerekeknek szóló kiskönyvéből már tudomást szereztem Gaiman történeteinek kábé feléről, a másik felében pedig felfedeztem elemeket a Vikings sorozatból és Thor-filmekből. Látható, hogy skandinavisztika szak elvégzése nélkül sem fogunk szívrohamot kapni a meglepetésektől.

Szóval akkor felesleges-e ez a kötet? Nem. Bár több üzleti, mint kreatív megfontolást látok amögött, hogy Gaiman ezt állítása szerint mindig is nagyon meg akarta írni, jól sikerült projekt ez. A legnagyobb érdemének azt tartom, hogy Gaiman valóban háttérbe vonult, és nem annyira kiszínezni és átírni akarta a már meglévő történeteket, nem szatírát akart kanyarítani belőle, hanem kidomborítani bennük azt, ami egyébként ott van, csak nem biztos, hogy más interpretációban felfedezi az ember. Ilyen például a humor. Az északi mitológiában valóban sok a humorizálható elem, de valószínűleg nem ez az, ami először eszünkbe jut róla. Gaiman legjobban Thor és Loki körül tudja ezt megcsillogtatni, de nem úgy, hogy hirtelen vicces karakterekké varázsolja mindkettőjüket, sokkal inkább a narrációval, felütésekkel játszik.

A megfogalmazás brutálisan egyszerű, olykor akár tőmondatos, ismétléses, amitől gyakran volt olyan érzésem, mintha egy iskolai fogalmazást olvasnék, de ugyanakkor ez lehet a szerkesztetlen élőszóban való elbeszélés imitálása is. Amúgy is számít arra, hogy nem annyira olvasója, inkább hallgatósága van, ezzel pedig autentikusabban illeszkedik ahhoz, hogy hát valóban, a vikingek nem olvastak túl sokat, viszont annál többször gyűltek össze a csarnokban elmesélni egymásnak a régi mondákat.

Szépen meg van egyébként szerkesztve a kötet: kezdődik a teremtéssel, véget ér a Ragnarökkel. A novellák között nem mindig, de olykor van egy kis sorrendiség, akár azért, mert már jó, ha többet tudunk egy bizonyos szereplőről, akár azért, mert egy korábbi eseményre történik visszautalás. Így tudunk szépen, lassan belecsúszni a hangulatba, és elmélkedni azon, hogy milyen klassz eredettörténete van a hegyeknek vagy a költészetnek.

A novellák között nem érezni nagy minőségbeli különbségeket. Mindegyik egy-egy legendát vesz alapul, azt fejti ki bővebben, annak a szereplőit bontja ki. Sokszor találkozunk Odinnal, Thorral és Lokival – Lokival igen változatos formákban. Valóban nagyon érdekes alakja a mítoszoknak, kicsit talán zavarba ejtő is. Gaiman tálalása kapcsán elég sokat gondolkodtam azon, hogy ha a vikingek világnézete úgy épül fel, hogy minden istennek meghatározott szerepe van, ha mindegyikük szükséges, mert úgy teljes a világ, akkor vajon Loki ebben mi a fenét jelenthet akár az északi kultúrának, akár az ő hitrendszerük szerint az emberiségnek magának. De ez már vallásfilozófia.

De ez már csak a mélyebb belegondolás. Az Északi mitológia önmagában nem egy nehezen emészthető mű. Laikusoknak, érdekességre vágyóknak tökéletes kapudrog lehet. Gaiman szórakoztatóan, olvasmányosan tálalja mindazt, amit innen-onnan részleteiben már talán hallottunk, de most egyben is kézbe vehetjük, és jobban ráláthatunk, mennyi értékes történetei vannak egy másik kultúrának.

*

Semmiről sem akarsz lemaradni? Kövess minket Molyon és Facebookon!

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/29152