Horror

Kicsiny, gonosz istenségek – Giorgio De Maria: The Twenty Days of Turin

2017. március 13. 05:31

Amikor Borges és Lovecraft szerelemgyereke a közösségi médiáról mesél negyven évvel azelőtt, hogy azt kitalálták volna: egy 1977-ben megjelent olasz regényt adtak most ki Amerikában, amelyben ősi istenek és sötét összeesküvések jelennek meg Torinóban. Kritikánk a The Twenty Days of Turin című műről.

Furcsa járvány sújt le Torinóra: inszomniás emberek róják az északolasz város utcáit és tereit, csoportokba verődnek, de nem tudnak mit mondani egymásnak. Hamarosan szörnyű mészárlás veszi kezdetét, amiben rengetegen halnak meg, a részletekről azonban tíz évvel később sem hajlandó beszélni senki. Egy névtelen bürokrata viszont a nyakába veszi várost, hogy kiderítse, mi történt pontosan abban a húsz napban Torinóban. Vannak azonban, akik nagyon nem szeretnék, hogy kiderüljön az igazság.

Ez a felütése az olasz Giorgio De Maria 1977-ben megjelent, hazájában kultikus regényének, ami most Amerikában először jelent meg angol fordításban. A regény egyes szám első személyben követi a narrátort, aki könyvet próbál írni a furcsa eseményekről, azonban nagyon kevesen akarnak nyilatkozni neki. A kötet egyszerre hoz valamit Jorge Luis Borges időtlen, tényszerű fantasztikumából és az H. P. Lovecrafthez köthető kozmikus horrorból, miközben egyes aspektusainak manapság is nagyon erős mondanivalója van.

Az inszomnia-járvány és a furcsa gyilkosságok ügye ugyanis összefonódik egy Torinóban létesített intézménnyel, a Könyvtárral. Az egyházi elmegyógyintézet egyik szárnyában kialakított Könyvtárba bárki bevihette bármilyen kéziratát; jól öltözött, lelkes fiatalok kopogtatták végig a várost, hogy rávegyék erre a magányos embereket. Az ide adott naplókat, regényeket és leveleket bárki elolvashatta, és egy bizonyos díj ellenében a szerző címét is felfedték neki. Az ígéret egyértelmű: mondd el a bánatot, kiáltsd világgá a fájdalmad, vágyaid, örömöd: ezen a helyen bárki elolvashatja, és talán egymásra találtok.

Nagyon könnyű meglátni a párhuzamot a Könyvtár és az internet, még specifikusabban a közösségi média között. De Maria vonatkozó passzusai mintha csak napjainkról szólnának, amikor bárki világgá kürtölheti, amit világgá akar kürtölni. Elméletileg jobban össze vagyunk kötve, mint bármikor a világtörténelemben; mégsem érezzük magunkat közelebb egymáshoz, sőt: talán távolabb kerültünk egymástól a valóságban, mint valaha. Nyilván ez az vonatkozás, ami miatt megérett a tengerentúli kiadásra ez a furcsa regény, de ha csak ennyi lenne, nem lenne olyan érdekes a dolog.

A Könyvtár mögött ugyanis valami sötét dolog húzódik meg. Névtelen főhősünk mindent elkövet, hogy kiderítse az igazságot, de közben rájön, hogy minden lépését figyelik. Vannak, akik egyáltalán nem szeretnék, hogy kiderüljön ez az igazság. Tíz évvel ezelőtt Torino megváltozott, valakik, vagy valamik erőszakot tettek rajta. És talán azt tervezik, hogy visszatérnek. De Maria frusztráló regénye kizökkent minket, egyre mélyebbre süllyedünk a paranoiában, és a saját városunkban sétálgatva mi is növekvő gyanakvással figyeljük a köztéri szobrokat.

A regény hangulatáról egyébként leginkább Bartók Imre tavalyi regénye, a Láttam a ködnek országát jutott eszembe, bár itt azért kicsit több derül ki a háttérben folyó dolgokról, mint ott. A rövid regényt egyébként érdemes lenne még párszor újraolvasni, hiszen rengeteg metafora, szimbólum rejlik a sorok között. Egyedül a befejezés felemás: bár egy formában lezárása a törtéentnek, valójában azonban sokkal több nyitott kérdést hagy, amelyek nem hagynak nyugodni minket. Egyáltalán: el lehet menekülni ebből a regényből?

Nekem egyelőre nem sikerült.

*

Semmiről sem akarsz lemaradni, ami a fantasztikum világában történik? A Mandiner.sci-fi Moly-, illetve Facebook-oldalát éppen neked találták ki.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/29087

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés