Színház

Csak a szépet – STEREO Akt: Emlékek klinikája

2017. március 8. 02:10

2021, Magyarország. Épp megjelenik egy új technológiai eljárás, a Tiszta Szem, mellyel egy új, pozitívabb látásmód válik elérhetővé mindenki számára. Hiszen ki ne szeretné, ha nem lenne vita, ha magunk körül minden eseményt boldogan szemlélnénk? Ha nem lenne, bú, baj, gond, és innentől csak rajtunk múlna, hogy új szemlélettel nézzük a problémáinkat és az életünket? Megnéztünk egy előadást a Trafóban.

2021, Magyarország, egy bugyuta vetélkedő felvétele. Megjelenik a műsorvezető és a butácska asszisztense, majd rövid felkonferálás után megjelenik egy híres énekesnő, aki ma játszani fog. De a műsort megszakítják, hogy levetítsék egy merőben új eljárás, a Tiszta Szem propagandafilmjét a híradó keretein belül. A szünet után kiderül, hogy egy túszdrámába csöppentünk, hiszen az énekesnő és férje is azért jött ma, hogy megakadályozza, hogy az emberek higgyenek a kormánypropagandának. Követeléseiket némi meggyőzés árán levetítik a tévében, és belekeverik az egészbe Áront (Hajduk Károly), akinek a változásait a későbbiekben végig követhetjük.

Boross Martin-Thury Gábor: EMLÉKEK KLINIKÁJA - rövid from Stereo Akt on Vimeo.

 

Tér és Illúzió

Nagyon erős felütéssel kezd a darab. A tér rendezésnek és a színészeknek köszönhetően a néző tényleg egy TV show nézőterén érzi magát: az asszisztens (Julia Jakubowska) mászkál a nézőtéren és rendezkedik, miközben egy hang utasításokat osztogat a műsorvezetőnek (Terhes Sándor) aki készül felkonferálni a műsort. Mi, a nézők egy hat részre osztott körbe rendezett tribünön ülünk, sőt, a mai játékos, a híres és kedves énekesnő (Hay Anna), férje (Ördög Tamás) is a közönség soraiban üldögél. Van zene, fények, négy nagy tévén a műsor nyitánya fut, az énekesnő még elő is ad egy dalt, amelynek végén automatikusan tapsolnék, ha nem kapcsolnék gyorsan, hogy nem ezért jöttem. A műsorvezető kellemesen elbeszélget a játékossal, terhességéről és a további terveiről, majd elindul a játék. Van táncoktatós kihívás, butuska kérdések, a poénokon kínosan nevet mindenki. Tényleg annyira buta sémára hozták létre a játékot (felelsz, vagy mersz) hogy szemernyi kétségem sincs, hogy valamelyik adó le fog csapni az ötletre – tehát minden adott ahhoz, hogy tényleg úgy érezzük, hogy valami borzasztó állami szombat esti szórakoztató műsor részesei vagyunk, aminek Kóos János is sírva könyörögne a receptéért.

Ebbe a szombati esti idillbe zavar be, ahogyan a férj és a feleség is hirtelen megváltozik a „véletlen megtalált” fegyver és a kormánypropaganda levetítésének hatására, és kibontakozik a szemünk láttára egy erőszakos túszdráma. Üvöltéssel, lövésekkel, rángatással, sírással, amibe belekeveredik a történet főszereplője Áron, a néző, akit megölnek, ha nem engedik, hogy élő műsorban elmondják a mondanivalójukat, és lejátsszanak egy hangot, ami megakadályozza a Tiszta Szem sikeres alkalmazását. Nézőként szorongsz, összerándulsz a lövésektől, így nem csak térrel való játék hatására, hanem érzelmileg és testileg is bevonnak a darabba, tökéletes illúziót teremtve ezzel.

Szájbarágós ébredés

A következő nagyobb egység azt járja körül, hogy miután a túszdráma zárlatában mindannyiunkat elkábítottak és hibernáltak, az ébredésünkkor, három év múlva, már csak Áron és a közönség tagjai azok, akiken nem végezték el a beavatkozást. Áronnal a titokzatos klinika dolgozói több emléket felidéztetnek, és megpróbálják rávezetni, hogy az emberi agy amúgy is elkendőzi a valóságot, és utólag már mindent szebbnek látunk, a Szem csak rásegít erre a csodálatos emberi tulajdonságra, így alkalmazása veszélytelen. Áron eleinte mereven elutasítja a gondolatot, majd szép lassan meggyőzhetővé válik, ahogy felidézi az emlékeit. Az igazi ütőkártya a klinika a kezében a kisfia, aki már átesett a műtéten. Ezt az átalakulást látjuk a darab második felében, de talán mert a közönség már nincs olyan mértékben bevonva (a történet szerint itt is nézők vagyunk: Áron példáján keresztül akarják bemutatni, hogy miért jó a Tiszta Szem), nem is tesz olyan nagy hatást, mint első fele.

A darab politikai sci-fiként van meghatározva, és ennek maximálisan meg is felel. Egyrészt az orwelli hagyományokon épülő, manapság nagyon divatos disztópikus hangulatot és látványvilágot tökéletesen teremti meg, valamint nem nehéz a jelenre vonatkozó politikai áthallásokat találni. Hiszen csak akkor látják az én igazamat, ha mindenki ugyanazt látja, érzi, gondolja. Ha mindenki ugyanúgy gondolkodik, akkor előbb-utóbb belátják, hogy igazam van. Ha pedig igazam van, és mindenki tudja, hogy nekem most nagyon igazam van, akkor birka módjára követnek engem, mert, ha mindenki ugyanazt gondolja, akkor nekünk csak igazunk lehet. Nincs helye vitának, hiszen nincs miről, ahogy Áront is kedveskedően lenéző édesapja megjegyzi az egyik újraélt emlékében, hiszen ő még nem látja azt, amit az apuka. Nincs helye még egy félszeg ténymegállapításnak sem, ahogy teszi Áron, mikor felhívja a már Szemmel rendelkező fiát, hiszen ebben az állapotban ha nem azt mondják, amit hallanod kell, akkor megsértődsz, félsz, mert úgy érzed támadnak, pedig a hályogos csak felhívta a figyelmét egy ártalmatlan tényre. A második rész tehát leginkább az alanyra koncentrál, a közönségre irányuló manipuláció hiányzik, hiszen csak Áron éli át mindezt, mi csak külső szemlélők vagyunk már.

Ellenben ott van egy adag apró finom gesztus, amitől mégis élvezhető lesz a második rész. A folyamatosan futó kampányfilmek, olyan jelenetek, beállítások, fények, amelyek már-már filmszerűek, a Vakond csöndesen megbúvó, de fontos szerepe, a forgó színpad tökéletes kihasználása, a kevés színész, akik folyamatosan más-más szerepet vesznek fel Áron emlékeiben, ami egyben szép metaforája a darab üzenetének: mindenki egyforma lett azzal, hogy eltűntek a véleménykülönbségek. Ez a sok eszköz mind hozzájárul ahhoz, hogy jobban beleéljük magunkat a helyzetben, akárcsak az előadás után osztogatott Tiszta Szem flyerek.

Áron átalakulása nem egy tetőpont, ennek ellenére működik, bár a felevezetést jobban élveztem, mint a végkifejletet. A Szem, mint technológia el lett kenve, talán jobban esett volna többet tudni róla – de ez egy eszköztára is a propagandának, hiszen láthatóan a szereplők sem tudnak többet, csak azt, hogy az autoritás azt üzeni, a Tiszta Szem jó, és az autoritásnak mindig igaza van. Csak. Mert.

Összességében egy abszolút élvezhető, érthető darabról van szó, ami ráadásul a feszes tempójú rendezésnek hála egy pillanatra sem ül le. A történet kifejezetten érdekes, a színpadi megvalósítás, ha nem is újszerű, de tökéletesen illeszkedik a témába. Nagyon szépen képezi le a kortárs problémákat, így bátran ajánlom mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/28973