Légió – Ilyen szuperhőstörténetet még nem láttál

2017. február 9. 09:31

Rusznyák Csaba
Geekz

Még nincs fél éve, hogy azon tűnődtem, mikor nőnek fel (ha ugyan valaha) a szuperhősfilmek. Mikor lesznek képesek kitörni az eredettörténetek és világmentések pár év alatt máris hülyére koptatott narratívájából.

David Haller a képregényekben Xavier professzor fia, aki mutánsnevét (Légió) arról kapta, hogy egy gyerekkori trauma következtében az elméje több száz személyiségre hasadt szét, és mindegyik személyisége más-más képességekkel rendelkezik (a telepátiától a telekinézisen át a pirokinézisig) – ezért súlyos személyiségzavarának, néhány különösen agresszív énjének és a sebezhetőségét kihasználó más telepatáknak köszönhetően többször is konfliktusba került az X-Mennel. (Az X2-ben részben Légióról, részben egy másik X-karakterről, Mastermindról mintázták Stryker fiát, Jasont, akinek telepatikus erejével az ezredes ki akarja irtani a mutánsokat,)

A sorozat látványosan kihátrál ebből a szuperhősközegből (Hawley azt mondta, Xaviernek lesz szerepe a történetben, de az első évadban még biztosan nem bukkan fel), és David személyes drámájára koncentrál. Az elmegyógyintézetben játszódó pilot nyitányában a Who „Happy Jack” című számára vágott montázsban követjük nyomon a zavart elméjű főszereplő felnőtté válását, és már itt sejthető, hogy Hawley a sajátos stilisztikai bravúr és a hasadt személyiség őrületének kettősére húzza rá a cselekményt. Ehhez a kombinációhoz csatlakozik a furcsa, retrofuturisztikus látványvilág (a díszletek nagyjából úgy néznek ki, ahogy a hatvanas-hetvenes években a jövőt elképzelték) és a szinte Stanley Kubrickot idéző kimértség és elegancia, és ezzel a körítéssel keverednek vad és lebilincselő tébolydává az idősíkok, a realitások, a képzelet és a szürrealizmus – jó ideig ugyanúgy fogalmad sem lesz, mi történik valójában, mint ahogy a saját fejében és állítólagos mentális betegségében teljesen elveszett Davidnek sem.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/28384