Sci-fi

A bódulat örömteli állomásai – Félix J. Palma: Az idő térképe

2017. január 10. 09:36

Fondorlatos, csavaros és intelligens regény a spanyol Felix J. Palma Viktoriánus-trilógiájának nyitókötete. Ötvözi a posztmodern, a ponyva és a science fiction ötleteit, csalafintaságait és csavarjait, hogy aztán szemtelen szemfényvesztéssel elbódítson és megörvendeztessen. Kritikánk.

Egy vallomással kell kezdenem: egyre inkább megbecsülöm azokat a regényeket, amelyek képesek valamilyen módon megcsiklandozni, amióta több recenziós példányt olvasok. Legyen ez intellektuális, vagy pusztán olyan, amelyik képes és tud is szórakoztatni és megnevettetni. Talán utóbbi kategóriába tartozóból akadt eddig kevesebb a kezembe. Félix J. Palma Az idő térképe című mutatványa azonban ebbe a kisebb halmazba került. Mindössze azért, mert pofátlanul simlizik minden elképzeléssel, amelyeket előzőleg már elénk állított.

A szöveg Londonba kalauzol bennünket, 1896-ba, ahol H.G. Wells Az időgép című regénye nyomán a Murray Időutazások elnevezésű cég időutazásokat szervez 2000-be, ahol „az emberek és az addigra értelmes lénnyé fejlődött gépek vívnak élethalálharcot egymással” [fülszöveg]. Ezzel a vállalással egy időben pedig a viktoriánus Anglia részletgazdag panorámája elevenedik meg a lapokon, folyamatosan fókuszban tartva Herbert George Wells írót. A narratíva három összefüggő történetből épül fel, amelyekben temérdek karaktert mutat be az író.

Az elsőben az aranyifjú Andrew Harringtonnal és az általa látogatott, később Hasfelmetsző Jack által brutálisan meggyilkolt kurtizánnal, Marie Jeanette-tel ismerkedhetünk meg, valamint nyomon követhetjük a kettejük közt szövődött szerelmet. A második esetben egy árnyalatnyival bonyolultabb a felállás, mert az előbbiekben megismert főszereplők háttérbe vonulnak, átadva helyüket a korábbi statisztáknak; míg a harmadik rész felkínálja az eddig elhanyagolt karaktereknek a lehetőséget, hogy ők is kipróbálhassák magukat a rivaldafényben.

Az összekötő kapocs minden esetben az író, Wells és Az időgép című könyve. Palma elhitet, elbolondít és tévútra vezet a narratíva teljes egészében. A pasztiche megbabonázó hatásmechanizmusa révén úgy képes az olvasót szünet nélkül az orránál fogva vezetni, hogy ezalatt csak visongani tud, mint egy gyerek, aki először jár cirkuszban. A terjengős és dagályos mesélés, a néhol modoros évődés az olvasóval mindössze azt szolgálja, hogy a nosztalgia teljes egészében el tudja varázsolni az embert, aki ezáltal nem csak egy ravaszul megkomponált könyvmonstrumot nyer, hanem részt is vesz egy olyan időutazáson, amelyet Az idő térképe leendő olvasói rendelkezésére bocsát.

Nem elég, hogy maga az író a szórakoztatás zászlaja alatt megállás nélkül megtéveszt és átver, de maguk a szereplők is elbeszélnek egymás mellett, elhallgatnak dolgokat egymás elől. Így minduntalan keresztbe tesznek egymásnak, például az éppen bimbózásnak indult szerelmek nem várt falakba ütköznek, hogy végül aztán boldog egymásra találásban teljesedjenek ki. A name droppingok (Henry James, Bram Stoker vagy W. B. Yeats) és red herringek (egy alkalommal még Cyrano de Bergerac is eszembe jutott) elárasztják a szöveget, tévútra csalva az olvasót. Palma lubickol, tobzódik és örömét leli a viktoriánus korról összegyűjtött ismeretekben, és abban, hogy azokat ilyen regényes formában adhatja tovább.

A stilisztikai csalafintaságokon túl érdemes arról is szót ejteni, ahogyan az író összecsomózza a szövegszálakat. Egyrészről fordulatok sokasága gondoskodik arról, hogy egy esetlegesen kevésbé érdekfeszítő rész után a cliffhanger valóban lógva hagyja az olvasót. Másrészről a különböző nézőpontok által láttatott eseményeket többször is elmeséli, így világítva rá a korábban némi hiányérzetet hagyó történetrészekre. Azonban ha a puzzle egyes darabjai mégsem illenének össze, Palma az időutazáshoz nyúl mintegy deus ex machina-ként, hogy magyarázattal szolgáljon a kuszaságra.

Félix J. Palma első kötete a Viktoriánus-trilógiából nagyszerű élménnyel ajándékozott meg. Egy fedél alá hozta a korai science fictiont a posztmodernnnel, mindezt nyakon öntötte a viktoriánus kor irodalmára jellemző megközelítésekkel, végül pedig megbolondította a ponyvairodalom fordulatokban gazdag világával. Kár lenne lemaradni róla!

*

Nálunk Fekete I. Alfonz foglalkozik a fantasy-címekkel, ha olvasnál még tőle, itt érdemes böngészni. Örömmel jelenthetjük, hogy egyébként Alfonznak most jelent meg debütáló kötete, A mosolygó zsonglőr, amire itt vethettek egy pillantást. Facebook-oldalunk követéséhez ide érdemes kattintani.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/27648

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés