Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Szerzői jogok
2017. január 6. 12:18 | Írta: Pintér Bence

A januári Galaktika három külföldi szerzője közül kettő nem tudott róla, hogy megjelent a novellája a magazinban. Colin P. Davies egy novelláját már 2006-ban is így közölték, és a mostani közlés előtt sem keresték meg. Indra Dast ezzel szemben korábban megkeresték, és nyitott volt a fordításra, de azóta sem hallott a magazin szerkesztői felől semmit.

Megjelent a januári Galaktika, mi pedig hosszú hónapok után végeztünk egy rutinellenőrzést, és megkérdeztük a külföldi szerzőket, hogy adtak-e engedélyt novelláik lefordítására és újraközlésére, vagy úgy jártak, mint a korábbi cikkeinkben említett szerzők. Úgy jártak.

Colin P. Daviest már az előző cikkünkkel kapcsolatban is kerestük, hiszen 2006-ban már jelent meg novellája a Galaktikában: akkor a szerző engedélye nélkül. Kiderült, hogy most is pontosan ez volt a helyzet, Davies semmit sem tudott arról, hogy ebben a hónapban novellája jelenik meg a magyar SF-magazinban: nem keresték, nem kértek engedélyt, nem kötöttek szerződést és nem fizettek neki, azt sem tudja, melyik novellája került be.

Indra Das-t, a tavaly megjelent The Devourers című regény szerzőjét még fent linkelt cikkeink előtt keresték meg a magazin szerkesztői. A szerző nyitott volt a dologra, de itt elhalt a levelezés: nem kapott szerződést, nem kérték el a számlaszámát, egyáltalán nem keresték. „A leleplezés után pedig azt hittem, hogy ennek kezelésével fognak foglalkozni, és nem közlik a novellámat. Ezek szerint azok után, ami történt, még mindig lopnak novellákat?” – írta nekünk.

Hát, úgy tűnik, hogy igen. A harmadik szerző, James Patrick Kelly válaszát még várjuk.

*

A témában született összes cikkünk itt érhető el egy helyen. Moly-oldalunkat egyébként itt, Facebook-oldalunkat itt tudod bekövetni.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/27609


Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint




Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó