Zsivány Egyes

Elgyötört elmélkedések a plázamoziban

2017. január 4. 09:19

A plázamozi kihozza a bennünk rejlő Gajdics Ottót: leginkább sikítva menekülnénk a rágcsálás-szürcsölés elől, de a tömeg minket is magába olvaszt. Élménybeszámoló, amelyből kiderül, hogy a mozikban árult 0,75-ös üdítő keményebb drog, mint az LSD, és hogy a Zsivány Egyesben akár Friderikusz Sándor vagy Horn Gyula is megállta volna a helyét, plusz van egy ide nem illő elmélkedés a letűnt idők színházi dresszkódjáról is.

Valami elképesztő émelygés fog el, ahogy belépek a plázamozi vetítőtermébe. Az egyik kezemben kávét fogok, a másikban közepes üdítőt (0,75 liter) szorongatok, hónom alatt meg egy szintén közepes popcorn próbál nem kiborulni a földre. A kávéért persze ki kellett mennem, olyat nem árulnak a pultból, csak energiaitalt, azt még sosem ittam, nem most fogom elkezdeni. Kicsit késve érkeztünk, a helyünkre nyilván leült valaki, de ebben nincs pardon, felállítom, ahogy az IC-n szoktam, hogy aztán artistákat megszégyenítő ügyességgel egyensúlyozva átverekedjük magunkat a máris popcorn- és kólamámorba süllyedt tömegen. Mindjárt mi is belesüllyedünk.

Magamtól persze nem vettem volna semmi ilyesmit, csak a tízéves öcsémmel jöttem el a Zsivány Egyesre, ő meg igényli. Egy szavam sincs: a jegyet én, a kaját ő fizette. A leülés külön logisztikai tervezést igényel, annyi poharat, vödröt és nachos-tálat kell csereberélnünk a kabátok és pulóverek, sapkák és sálak levétele közben. Negyedkor kezdődne a film: az már elmúlt, de nincs semmi, csak a halk rágcsálás-szürcsölés: szürcsölök egyet én is, hát ki tud meginni ennyi üdítőt két óra alatt. Vajon megvan még a parkolójegy? – jut eszembe, de megvan, ami szerencse, mert különben fizethetnék négy rugót kifelé. Mozilátogatóknak három órányi parkolás jár ingyen, ahogy számolom, pont bele fogunk férni.

Felviláglik a vászon, kezdődik a moziélmény! Avagy a húsz percnyi előzetes és reklám. Totál elszoktam már ettől, a sajtóvetítéseken nem nagyon van ilyesmi. Ott film előtt az egyetlen zavaró tényező a két csapatra szakadó roboraptoros srácok üvöltözése, mivel mindig a nézőtér két legtávolabbi végébe ülnek le, de beszélgetni, azt persze szeretnének egymással. Arisztokrata, hovatovább burzsoá élet ez, az újságíróé, aki premier előtt látja a filmet, ingyen, reklámok nélkül; talán még egy pogácsát is adnak előtte, de az manapság ritka.

Legalább van időm gondolkodni azon, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi, már a burgonyaszirmot leszámítva, amit a nagypapa is jó kedvvel fogyaszt most a vásznon. Még az én gyerekkoromban is, pedig az már a kapitalizmus hajnala volt Magyarországon, szóval még akkor is volt alternatíva, volt másik mozi Győrben, ami nem a plázamozi; de úgy emlékszem, hogy a film alatti (kis túlzással élve) gasztronómiai élvezeteknek sem ilyen mértékben hódoltak az emberek – az emberekbe most beleértve engem is, mivel éppen belekortyolok a kávémba, és elhűlve pislantok a 0,75-ös közepes üdítőre.

Erről eszembe jut a színház. Gyerekkoromban sokat jártunk színházba, és persze lehet, hogy ez csak ilyen vidéki szokás, de színházba mindig csinos ruhában jártunk, fiúknak öltöny, fehér ing, lányoknak szép ruha. Aztán évekig nem jártam színházban, és mikor legközelebb mentem, már több embert láttam farmerben. Mondjuk az Budapesten volt, ott lehet, hogy mindig farmerben jártak színházba az emberek, meg esetleg garbóban, azt még el tudom képzelni hozzá, Lennon-szemüveggel, konyakkal, pereccel.

Aztán közben a film is elkezdődik, de mivel már láttam egyszer, kicsit unatkozni fogok. Nem rossz film a Zsivány Egyes, elsőre élveztem, másodikra is fogom, legalább újra meg tudok figyelni egy-egy részletet, de ez így nem olyan szórakoztató, szóval arra jutok, hogy megpróbálom kitalálni, melyik magyar színészek vagy közéleti szereplők játszhatnák el a karaktereket.

A legegyszerűbb a nagy puskás Baze és a vak Jedi-hívő Chirrut Îmwe, utóbbi ugyanis folyamatos nyávogása alapján egyértelműen Friderikusz Sándor, előbbi pedig le sem tagadhatná, hogy Csuja Imre, hát rá van írva az arcára. Jyn Erso kemény dió, de szerintem Tompos Kátya simán jobban hozná ezt a szerepet; Cassian testtartása pedig Alekoszéra emlékeztet. Kár volt erre gondolni, nem is tudom kiverni a fejemből. Hoppá-hoppá! Krennic igazgatónak akkora Horn Gyula-feje van, hogy csak a vasketrec hiányzik róla. De igazából Mucsi Zoltánt is bőven el tudom képzelni a szerepben, egy kicsit több káromkodással, mondjuk hogy az erőverte mókusromán anyádat, te szégyentelen apaszomorító. A klasszikus villanyszerelős jelenet, csak rohamosztagosokkal a Halálcsillagon. Ez a játék pont eddig, szóval úgy fél óráig volt szórakoztató.

A film egyébként másodszorra is megüti az erős közepes szintet, a látvány remek, és ez a franchise első sorban erről szólt mindig is. A sztori is elcsordogál, Felicity Jones-nak szegénynek mondjuk kábé két arca van, a szomorú meg a makacs, de azokat nagyon pontosan tudja hozni. Lucas valószínűleg annyira túltolta a politikai szálat az előzménytrilógiában, hogy ezekben az új filmekben már alig mernek komolyan hozzányúlni, de azért kicsit vicces, hogy a lázadó vezérek tanácskozására gyakorlatilag boldog-boldogtalan besétálhat, a döntési mechanizmus jogi aspektusai pedig homályosabbak, mint Bitó László nappalija egy borongós délutánon.

A kávém már a reklám alatt elfogyott, a popcorn negyedét meg véletlenül a szomszédom ölébe öntöttem vetkőzés közben. Isszuk a fantát, mintha nem lenne holnap. Az öcsém ölében lévő nachost a nézőtér sötétjében lehetetlen a nadrágja és a nadrágom lecsöpögtetése nélkül enni, szóval egy kísérlet után feladom: vajon ki találta ki, hogy ezt az ételt moziban kell fogyasztani? Az öcsém nevet valamin és oldalba bök, de a vászonra pillantva fogalmam sincs, hogy mit talált viccesnek. Hiába, ez már egy másik generáció, sóhajt a bennem megbújó Gajdics Ottó.

Aztán egyszer csak vége van, bejön a végefőcím, amit jó sznob módjára szeretek végigülni, hiába néz rám szúrós szemmel a személyzet takarításért felelős tagja, de most nincs idő, mert még vécére is kell menni, a parkolójegy meg lejár. Lesz mit takarítani, a padlót egyenletes popcornszőnyeg borítja, amit csak a papírpoharak (0,75-ös) és a papírdobozok elszórt szigetei szabdalnak posztmodern tájjá. Alig páran fáradnak azzal, hogy a szemetesig vigyék azt, ami oda való. Megyünk, kifelé a termek mögötti steril folyosókon, ez még mindig olyan élmény, mintha éppen evakuálnának minket egy sajnálatos tűzeset miatt.

Úgy számoltam, hogy a három órás ingyen parkolás bőven elég lesz, de nem elég, öt perccel csúszunk le róla a 0,75-ösök után kötelező pisilés után, bár én az üdítő felét otthagytam. Milyen volt, kérdezem az öcsémet, miközben rükvercbe teszem az autót. Jó volt. Mi volt a kedvenced? Hát a főszereplő, meg a másik főszereplő, megy nyilván a robot – sorolja, hogy aztán előálljon azzal a kicsit merész teóriával, hogy Jyn és Cassian lehetnek Rey szülei. Ezen vitatkozunk hazáig, mert ez ugye lehetetlen, de jó róla beszélgetni.

Közben arra gondolok, hogy legalább a roboraptorosok nem üvöltöztek a vetítés előtt, és ez az egy dolog jó volt a plázamoziban.

*

Nyitóképünkön nem egy plázamozi látható, hanem egy csinos japán moziterem, amiről a Wikipedián találtunk képet.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/27537

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés