Ingyen

Ingyen elérhetőek a The Black Aether számai online

2017. január 1. 11:07

Mostantól a megjelenés után fél évvel fel fogak kerülni a netre a The Black Aether magazin számai. Az H. P. Lovecraft nyomdokaiban haladó, a szerzővel, illetve a weird irodalom egyéb dolgaival foglalkozó, novellákat is közlő magazin főszerkesztője azt írta:Lovecraft és követőinek alkotásait, nem szabad lekorlátozni egy bizonyos rétegre Magyarországon.

Tavaly márciusban indult, és 2016-ban négy számot ért meg a The Black Aether magazin, amelynek első két száma karácsonytól ingyen is elérhető az interneten. Tomasics József, a weird irodalommal foglalkozó lap főszerkesztője szerint alulbecsülte az olvasói igényeket, és év végére többen keresték az első két lapszámot, amelyből már nem maradt példány. Ezért mostantól mindegyik szám fel fog kerülni az internetre, nagyjából fél éves csúszással.

Itt a főszerkesztői indoklás: „A H. P. Lovecraft munkásságát követő hazai alkotói közösség, megjelenés terén évtizedekkel le van maradva. A nemzetközi piacokon virágzik a kozmikus horror, havi több megjelenéssel lehet számolni, egymást követik az antológiák. Pedig tudjuk jól, ha mi magyarok bármibe is belefogunk, szívvel lélekkel kiállunk egy cél, vagy feladat mellett, akkor annak szinte garantált a sikere. Elvi kérdésként kezelem azt, hogy H. P. Lovecraft és követőinek alkotásait, nem szabad lekorlátozni egy bizonyos rétegre Magyarországon; jelen esetben, akik meg tudták rendelni a nyomtatott Black Aether magazint. Mint minden The Black Aether kezdeményezés, mindenki számár elérhető kell legyen a Black Aether is, mert csak így tud megvalósulni az elsődleges cél. Inspirálni, alkotásra ösztönözni.

Ez volt a második szám sokadik ránézésre is menő borítója egyébként, amiből a nyitóképet vágtuk:

 

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/27477