Sci-fi

Miért lesz nehéz filmre adaptálni a Dűnét?

2016. december 23. 12:14

Egy sikeres könyv filmadaptációja mindig kemény dió: van, amikor jól sikerül, de a könyv rajongói a legtöbb esetben inkább elégedetlenek. A minden idők egyik legjobb sci-fi könyvének tartott Dűne megfilmesítésének sokan nekifutottak már, most pedig a hírek szerint újabb vállalkozó, Denis Villeneuve próbálkozhat meg vele. De sikerülhet ez jól? Olvasónk, Szabó Dániel vendégcikke a témában.

A vendégcikk szerzője olvasónk, Szabó Dániel. Vigyázat, spoileres! – mondanánk, ha lenne ennek értelme egy ötven éves alkotás esetén.

*

Sosem titkoltam, hogy Frank Herbert az egyik kedvenc szerzőm, a hat klasszikus Dűne-regény pedig mindig is mérvadó lesz számomra. Éppen ezért érdeklődve figyelem azokat a híreket, amik a megfilmesítésükkel kapcsolatban felmerülnek. Az elmúlt évtizedek során több rendező próbálkozott meg a Dűne vászonra álmodásával (Alejandro Jodorowsky, Ridley Scott, Peter Berg), de csak vegyes megítélésű adaptációk születtek David Lynch és az immár SyFy néven futó kábelcsatorna jóvoltából.

Az elmúlt hetekben Denis Villeneuve arról beszélt, hogy szívesen megrendezné a Dűnét, időközben pedig a Legendary Entertaiment felvásárolta a filmes és a tévés jogokat az örökösöktől, és tárgyalnak Villeneuve-vel a rendezésről. Annak tükrében, hogy a rendező (viszonylagos) sikert ért el az idei Érkezés című filmjével és rábízták a kultikus Szárnyas fejvadász folytatását, bizakodásra adhatna okot. Mindezek ellenére vannak ellenérzéseim.

A Dűne világa mára nem csupán az eredeti hat regényből, hanem rengeteg előzmény- és az eredeti művek közötti időszakokat felölelő közteskötetekből, valamint két folytatásból áll. Ezeket Herbert fia, Brian Herbert és barátja, Kevin J. Anderson írta. A magam részéről itt nem kívánok belemenni a minőségük, létjogosultságuk taglalásába, de véleményem szerint a saját szájuk íze szerint bővítették ki az univerzumot, zárták le a történetfolyamot, és ez nem feltétlen egyezik meg az eredeti szerző szándékaival. Azonban tény, hogy a múlt század nyolcvanas éveihez képest az univerzum bővült, a Legendary pedig több filmben és sorozatban is gondolkodik, így mindenképpen befolyással lesznek a későbbi regények arra, hogy milyen korhatár-besorolással és milyen tartalommal érkeznek a klasszikusok a filmszínházakba.

A Dűnével nem az az egyetlen, sőt nem az a fő probléma, hogy már maga az első regény is több kérdéskört feszegető, és – bármennyire lerágott csontként hasson is ez a jelző – komplex mű, hanem az, hogy Herbert világát nehéz hitelesen vászonra vinni anélkül, hogy az eredeti ötlet csorbulna. Ráadásul a nézői igények is rengeteget változtak, nem beszélve az ingerküszöbről, ami nem ott van, ahol régen volt.

Fajnemesítés, génkísérletek

A Dűne univerzuma, intergalaktikus birodalma feudális alapokon nyugszik. Eddig semmi újszerű nincs benne, de az írója nem elégszik meg ennyivel. A Dűne nemesei, vezetői több évezredes fajnemesítés eredményei. A történet egyik fő eleme, hogy az egyik hatalmi csoportosulás, a Bene Gesserit létre kívánja hozni a genetikailag tökéletes embert, a Kwisatz Haderachot, aki olyan elmebeli képességekkel rendelkezik, mely messze fölé emelkedik az addig kinemesített embereknek is, átlát a tér és az idő korlátain és a Bene Gesserit e célból irányítja a háttérből az emberiség genetikai állományának formálódását, azáltal, hogy megszabják, ki kivel párosodhat.

Herbertnek nemcsak ebben a művében jelenik meg ez (pl. az itthon is megjelent Heisenberg szeme című regényében is), de itt a leghangsúlyosabban. A sorozat végig megkülönbözteti a fajnemesített embereket, akik a tömegek válogatás nélküli szaporulata felett állnak, vagyis vannak a folyamatosan, egyre jobbá nemesülő kevesek, illetve a többség, az állati elmék. A szereplők többsége az egész szériában genetikailag fejlett ember, olyan elmebeli, testi reakciókkal, képességekkel, amik kvázi szuperemberekké teszik őket.

Ugyanakkor Herbert már az első Dűnében, majd egy későbbi, univerzumformáló esemény, az ún. Szétszóródás során ütközteti ezt a tervezett világrendet a véletlenszerűségből eredő következmények hatásaival (sőt, két különböző, de hasonló erővel rendelkező és körülmények között élő haderő egymással való összecsapása is terítékre kerül, úgy, hogy az egyiket ezzel a céllal, tervezetten képzik ki, míg a másik a környezete hatására „képződik ki”). Kérdéses, mennyire értelmezik át ezt, teszik a korunk népszerű nézeteihez hasonlóvá.

A Dűne világának egy másik csoportja, a Bene Tleilax másképp közelíti meg az emberi faj változásával kapcsolatos hozzáállást, ők genetikai módosításokat hajtanak végre önmagukon, illetve a megrendelésre „gyártott” egyedi „játékszereiken”, ráadásul létrehoznak egy saját szolga-alfajt, mely nem képes az utódnemzésre. Herbert továbbgondolta őket a Szétszóródás nevű esemény utóhatásaiból eredően, de sajnos már nem jutott rá ideje, hogy a befejező kötetben ezt ki is fejtse.

Érdekes lenne a mai, szabad párválasztás világában egy olyan világot megjeleníteni, ahol elfogadhatónak van bemutatva a tervezett szaporodás-szaporítás (külön színezetet ad neki, hogy nem feltétlen tudnak a tervezettségről), valamint elfogadhatóak a génkísérletek is. Nem mondom, hogy az előbbi új lenne a vásznon, mert a Gattaca is hasonló kérdéskört feszegetett, csak a genetikailag nem megtervezett kisember, annak sikerre való vágyakozásának szemszögéből.

A fremenek

Az egyik népcsoport, a fremenek kultúrája részben a radikális iszlámból eredeztethető. A könyvben az élet elvételével és elvesztésével szembeni ridegségük egyáltalán nincs véka alá rejtve. Noha rendelkeznek az iszlám misztikus ága, a szufizmus gyökereivel is, azért szemrebbenés nélkül hajtanak végre öngyilkos merényleteket, és a végén, aki olvasta, tudja, hogy kirajzanak egy dzsihád keretein belül, kb. hatvanmilliárd életet kioltva. A főszereplő reménykedik benne, hogy elkerülheti azt, hogy a nevében felprédálják a galaxist és próbál is ellene tenni, de végül maga is részben fremenné válik. Nemcsak az Iszlám Állam árnyékában, hanem a nyugati kultúrkör világával és értékrendjével általában véve mindez nem „kompatibilis”.

Természetesen leegyszerűsítő lenne pusztán véres, kegyetlen embereknek minősíteni a fremeneket, de Herbert intelligensebb szerző ennél. Részletesen bemutatja és végiggondolja, hogy egy ökológiai értelemben szélsőséges bolygó, a víz hiánya, szűkössége milyen hatással van a bolygón élő kultúrára, miként formálja a gondolkodásukat, az életvitelüket, a hitvilágukat. Ráadásul a bolygó tudattágító, élethosszabbító hatással bíró nyersanyaga (a fűszer) a történetben nemcsak az egész univerzum gazdaságát, viszonyrendszerét, társadalmát, életét, konfliktusforrását határozza meg, hanem kötődik a rajta élő nép vallásához, aminek alapja egy olyan, a bolygó ökológiáját meghatározó, befolyásoló lény, ami összemosódik Istennel is.

Denis Villeneuve egyik filmje, a Felperzselt föld egy Közel-Keleten játszódó, mondhatni modern „görög” tragédia, és kellő érzékenységgel nyúlt a témához, tehát nem lenne idegen számára ez a közeg. Ugyanakkor a Dűne embert próbáló vidéke, annak kegyetlensége távolról sem teszi egyszerűvé annak filmre vitelét. Bár látszólag egy nép szabadságharca valósul meg az elnyomók ellen, illetve a próféciáik beteljesülése, a messiásuk eljövetele, Herbert később rávilágít arra, hogy a gyorsan eljövő, vágyott világ mégsem kell annyira mindenkinek. A létrejövő új világ keltette változások és a régi hagyományok súrlódása ellentéteket szül.

Herbert gondolatvilága és a cselekménytelenség

Herbert témáit tekintve egy kicsit kirívó, mert eléggé szembemegy a modern világ paradigmáival és társadalomfelfogásával, megkérdőjelezi azokat, másokat villant fel helyette: például felhívja a figyelmet, hogy a monarchikus kormányzási formától is lehet tanulni, valamint ugyan nem foglal egyértelműen állást a demokrácia ellen, rengeteg kritikával él vele szemben.

A könyveiben sokat foglalkozik politikával, vallással, a társadalommal, ezek szerepével, így azt gondolhatnánk, hogy pusztán ezek jelentik a regényei gerincét, azonban legalább ennyi energiát fektet abba, hogy az emberi lét természetét kutassa, főként az emberi tudaton keresztül. Herbert világa emellett kevésbé technikai alapokon nyugvó science fiction egy múltbeli esemény nyomán, amikor az emberek elpusztították a gondolkodó gépeket. A jövőbelátás is érdekelte, hogy milyen hatással van az ember sorsára, tudatára és a történelemre nézve, illetve hogy elődeink múltjából mennyit és mit hordozunk magunkban, milyen hatással van ez döntéseinkre, természetünkre, jövőnkre nézve.

Herbert ezeket a fejezeteket bevezető kis gondolatsorokon, illetve belső monológokon, szereplők közti párbeszédeken keresztül fejti ki. A sorozat kötetről kötetre egyre filozofikusabbá válik, már-már didaktikussá, kissé szárazzá, és bár kérdéseket vet fel, nem válaszolja meg egyértelműen azokat, vagy cáfolhatatlan felhangú kijelentéseket tesz, egyesek szerint zavaros és kevésbé koherens a későbbiekben. Bár nem gondolom, hogy minden esetben, minden elemében így lenne, van igazság ezekben a Herbertet érintő kritikákban. Úgy hiszem, hogy ez a stílus az oka annak, hogy a későbbi regények kevésbé népszerűek.

Így a kérdés az, hogy mire helyezzék a hangsúlyt: ezekre, vagy magára a történetre?

Mivel az eredeti Dűnék magvát a szereplők közötti párbeszédek jelentik (szerintem ugyanezért nehéz megfilmesíteni Asimov Alapítványát is), a történet másodlagos szerepet tölt be. Sokszor a csatákról, összecsapásokról csak jelentésekből, dialógusokból értesülünk, a hatodik kötetben található egy nagyobbnak mondható háborús rész, ahol konkrétan ott is van egy karakter a csatamezőn, a klasszikus Dűnék közül pedig az ötödik legakciódúsabb.

A fia és a szerzőtársa által írt könyvek azonban sokkal inkább megfelelnek a modern blockbusterek igényeinek (a gondolkodó gépek elpusztítását bemutató előzménytrilógiájuk kiváltképp), ezért félő, hogy Frank Herbert szellemisége, gondolatai háttérbe szorulnak az eseményorientáltság mellett: valahol a régiek és az újak közötti különbséget fel kell oldaniuk.

Diverzitás és szexualitás

A végére még maradt két „kakukktojás”, de lényegesnek tartom megemlíteni őket.

Az utóbbi években egyre többször merül fel, hogy az amerikai mozifilmekben többségében vannak a fehér karakterek, illetve hogy nem szerepelnek jelentős súllyal bíró női szereplők. A Dűne mindkét „területen” változást hozhat, de leginkább a női szereplők terén. A Dűnékben különösen erős női karakterek vannak, a sorozat későbbi köteteiben pedig egyre nagyobb betekintést nyerhetünk a kizárólag nőkből álló Bene Gesserit rendbe. Herbert a negyedik kötetben egy nagyon érdekes gondolatot vet fel egy, csak női tagokból álló haderő kapcsán, miszerint az anyákká váló nőkben olyan lelki változások mennek végbe, hogy egy hadsereg tagjaként az élet megóvására törekszenek majd. Nem tudom megmondani, Herbert mennyire tekinthető feministának, nem nagyon hallottam, hogy a zászlójára tűzte volna bárki is, de tény, hogy a női nem nála nincs a háttérbe szorulva.

Nem mentem bele abba a témába sem mélyebben, pedig szintén befolyásoló tényező a világra és a történetre nézve (és ennek hitelessége is kérdéses a vásznon, nemcsak a korhatár-besorolás végett), hogy az emberi szexualitást is vizsgálta, azt, hogy az elnyomása milyen drasztikus következményekkel járhat, ahogy az is, ha valaki irányítása alá tudja vonni ezt az erőt, és ezzel függővé, szolgává tenni akár teljes társadalmakat. Illetve, hogy megfelelően átélve, milyen hatással van a tudatosságra és az önismeretre.

Ezek tükrében nehéz eldönteni, hogy az ember bizakodjon-e a tervek sikerében, abban, hogy A Gyűrűk Urához hasonló remekművek szülessenek, vagy inkább álljon ki amellett, hogyha csorbul az eredeti üzenet, ha lebutítják, maradjon inkább újabb adaptáció nélkül a történet. Ha elkészülnek és népszerűek lesznek, annak minőségüktől függetlenül lehetnek pozitív eredményei is a hazai olvasók számára. Frank Herbert életművének hazai kiadása hányattatott sorsú: ha egyre többen keresnék a műveit a filmek hatására, talán végre megkapná az újrakiadást A dosadi kísérlet vagy folytatódhatna a Pandóra-sorozata (itthon csak az első kötete, az Úti cél: ismeretlen jelent meg korlátozott példányszámban), amiből James Cameron is rengeteget merített az Avatarhoz.

Reméljük, hogy Villeneuve legalább olyan hozzáállással, felfogással közelít a Dűnékhez, mint Peter Jackson A Gyűrűk Urához, különben lehet, hogy az olvasók keserű szájízzel állnak fel majd a vetítőtermek székeiből.

*

Kövesd a Moly- és a Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le semmi fontosról, ami a hazai és a külföldi fantasztikum világában történik!

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/27360

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés