Havi retró

Havi retró – Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze

2016. december 17. 07:40

Az emberi fajok szövetségének diplomatája olyan helyzetbe kerül, amilyenben még egyik elődje sem volt: a havas Gethen bolygón élő emberek gyökeresen eltérnek a világűr többi humanoid fajától. Nincs ugyanis állandó nemük. A bolygó két nagy országának acsarkodó politikai frakciói között kell a diplomatának megértenie a gethenieket, és rájönnie arra, hogyan viheti végbe küldetését. Kritikánk.

Ursula K. Le Guin volt az első író, akinek sikerült kétszer elnyernie egy évben egyszerre a Hugo- és a Nebula-díjakat: 1970-ben A sötétség balkeze, 1975-ben A kisemmizettek vitte el mindkét díjat. Mindkét kötet a lazán kapcsolódó Hainish-ciklus része, mely regények múltjában egy ősi emberi civilizáció népesített be egy sor bolygót különféle humanoid népekkel. A Hain bolygó lakói pedig kísérletező népek voltak, szóval mindig kipróbáltak valami újat egy-egy bolygó benépesítésekor. Aztán elfelejtették az egészet, hogy később újrafelfedezzék maguk körül a galaxist. Mindkettőt el akarom olvasni, de nem a ciklus, hanem az alkotás kronológiájában, így A sötétség balkezével kezdtem.

Úgyis mindig idegesített a címe. A regény jelenében az Ekumen nevű szervezet fogja össze az eddig felfedezett humanoid fajokat: ez egy békés szövetség, ami a tudományos ismeretek és a kultúra megosztására, valamint a gyümölcsöző kereskedelem megteremtésére helyezi a hangsúlyt. Az emberiség világai (köztük egyébként a Földdel) egymástól nagyon távol fekszenek még a fénysebesség-közelben utazó hajókkal is, de rendelkezésükre áll az ansible nevű eszköz, ami gyakorlatilag azonnali kommunikációt tesz lehetővé az univerzum két tetszőleges pontja között.

Főszereplőnk az Ekumen egy diplomatája, Genly Ai, akinek az a feladata, hogy elsőként vegye fel a kapcsolatot a Gethen, avagy Tél nevű, zord időjárással sújtott bolygó népeivel, és győzze meg őket arról, hogy csatlakozzanak az emberi fajok szövetségéhez. A getheniek annyiban ütnek el az eddig ismert emberi fajoktól, hogy nincs állandó nemük: az idő nagy részében androgünként élnek, hogy a hónap egy adott szakaszában a párzási ciklusba belépve, aktus közben véletlenszerűen nemet váltsanak. Így a diplomata állandó nemével ebben a társadalomban például perverznek számít.

Ainak egyrészt ki kell ismernie magát a nem nélküli társadalom furcsaságaiban, másrészt el kéne navigálnia magát a két nagy, rivális ország, a lazán szövetkező közösségekből álló monarchia, Karhide, illetve a diktatórikusabb Orgoreyn politikai játszmáiban. Egyik feladat sem ígérkezik könnyűnek, és Ai nem tudhatja, hogy kiben bízhat meg: ott van például Karhide miniszterelnöke, Estraven, akin nem tud kiigazodni. Nem feladata igazságot tenni a különböző helyi vitákban, és egyébként az is mindegy neki, melyik ország nyitja meg a kapuit az Ekumen előtt, hiszen a többi úgyis hamar követni fogja az elsőt. Rögös út vezet azonban a csillagokig, és Ainak rá kell döbbennie, hogy akár ő is megváltozhat mindeközben.

Nos, mit mondjak? Ez egy remek sztori, egy klasszikus, egy alapmű, 2016-ban is legalább olyan releváns, mint 1968-ban. Legalább fél tucat könyv jutott közben eszembe, amire direkt hatással lehetett, és az is beugrott, hogy így már végképp nem értem, mitől volt nagy szám a Mellékes igazság 2013-ban: oké, Le Guin az androgün getehniekre nem a női, hanem a férfi névmással utal, ez egy alapvető különbség. A sötétség balkeze úgy feminista regény, úgy gondolkodtat el a társadalmi nemek kérdéséről, hogy közben egyáltalán nem mászik az arcodba, nem sulykol semmit, és ezer másik dologról szól: például a patriotizmusról, a vallásról, az élet értelméről és a barátságról.

Tanulmányokat tudnék írni erről a könyvről, de szerencsére megtették helyettem mások, jobban, mint ahogy én meg tudtam volna tenni. De vajon miért van az, hogy Le Guin műveit ennyire szeretik túlfordítani a fordítók? Ez ugyan még csak a második kötet volt, amit valaha olvastam tőle, de ezt is félbe kellett hagynom pár tucat oldal után, és át kellett váltanom az angolra. A legutóbbi, 2015-ös kiadásban is meghagyott magyar fordítás nem rossz, tehát nagyrészt visszatükrözi az eredeti jelentést és nincsenek benne ordító hibák. Viszont közelharcot vív a magyar nyelvvel azért, hogy emelkedettnek hasson – öt perc alatt egyértelművé válik, hogy valami nem stimmel vele.

Az angol szöveggel folytatva viszont minden a helyére kerül. Ursula K. Le Guin gyönyörűen ír, egyszerű, letisztult eszközökkel éri el könnyedén ugyanazt a hatást, amit a magyar fordítás nyögvenyelősen sem. Jól találja el az arányokat, az időzítéseket, az információk adagolását, egyben van az egész, organikusan bomlik ki a történet. A zsánerben tényleg ritkán látni hasonlót. Olvassátok, mert megéri.

*

Kövesd a Moly- és a Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le semmi fontosról, ami a hazai és a külföldi fantasztikum világában történik!

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/27226

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés