The Big Book of Science Fiction

Száz évesek, mégis ütnek – A sci-fi nagykönyve I.

2016. július 25. 12:28

Minden sci-fi, ami a jövőről szól – állapítja meg a The Big Book of Science Fiction két szerkesztője, Jeff és Ann VanderMeer a száz évnyi science-fictiont felölelő antológia előszavában. Tehát nem csak az amerika ponyvahagyomány számít. Ennek megfelelően a kötet kezdése is vegyes úgy műfajilag, mint nemzetiségileg: angol, orosz, német, osztrák, francia bengáli és spanyol szerzők tárják elénk fantasztikus világaikat. A hatalmas antológiáról szóló cikksorozatunk első darabja.

The Big Book of Science Fiction – ezzel a címmel jelent meg júliusban Jeff és Ann VanderMeer gigantikus antológiája, ami a huszadik század sci-fi terméséből igyekezett kiválogatni a legérdekesebb novellákat. Mivel olvasóink egy szavazáson úgy döntöttek, és mert egyébként is érdekes a dolog, úgy döntöttünk, hogy nekivágunk, aztán részletekben értékeljük az 1216 oldalas művet. Ez itt az első rész.

*

Amit ebben a könyvben talál, valószínűleg meg fogja lepni önt. Az biztos, hogy minket meglepett” – ezzel a felütéssel veti bele magát a két VanderMeer a száz évet, huszonöt országot és közel száz novellát felölelő válogatásának előszavába. Nem semmi kis gyűjtemény ez, az már biztos. Fizikailag is méretes lehet, bár ez a Kindle-ön keresztül nem üti meg az embert. Abban azonban már így is rögtön biztos voltam, hogy nem egy cikk fog születni a gyűjteményről, hanem sok. Gondolkodtam, hogy korszakonkénti bontásban haladjak, vagy mondjuk legyen húsz novellánként egy cikk, de végül arra jutottam, hogy úgyis adni fogja magát a dolog. Vágjunk bele.

A szerkesztők előszava

Egy ilyen hosszú mű esetén teljesen megbocsátható, ha az előszó is hosszadalmas. A két szerkesztő először is megpróbálja megfogalmazni, hogy mit tartanak science fictionnek. Rövid lamentálás után arra jutnak, hogy minden olyan fikciós művet, ami a jövővel foglalkozik. Szerintük ez eléggé inkluzív és nem zárja ki a spekulatív művek egyikét sem, emellett nem foglal állást a zsáner vs. szépirodalom bozótharcban.

Ezután következik némi vázlatos áttekintés a sci-fi történetéről Mary Shelleytől kezdve egészen napjainkig, amelyben VanderMeerék nagyjából felskiccelik a főbb korszakokat (ponyvák kora, aranykor, ötvenes évek, újhullám, feminista SF, cyberpunk, humanista SF, stb.) és irányokat, kitekintést adva sci-fi Amerikán kívüli történetére is. Külön kiemelik a korai ponyvatradíció mellett az ún. conte philosophique, avagy filozófiai történet szerepét is – ezek ugye olyan történetek, ahol egy-egy filozófiai álláspont, gondolatmenet szemléltetése miatt nyúl fantasztikus történethez a szerző.

Végül pontosan leírják azt is, hogy mi alapján válogatták ki az antológia történeteit. A huszadik századból válogattak úgy, hogy a művek a sci-fi történetét átfogóan, globálisan és a műfaj határait tágan értelmezve fedjék le, emellett mutassanak némi újdonságot is. Minél több fajta sci-fit akartak összegyűjteni, és néha lemondtak egy-egy fontosabb íróról, hogy alapos képet adhassanak egy-egy éráról. Ugyanígy előtérbe került az olvashatóság a történelmi fontossággal szemben, illetve aktualitása miatt preferálták az ökológiai, környezetvédelmi témákról szóló történeteket, ha egy szerzőnél több lehetőség is volt.

Van tehát minden: conte philosophique, űropera, hard SF, soft SF, alternatív történelem, posztapokaliptikus történet, disztópia, vagy éppen egy-egy humoros történet. Kimaradt viszont a steampunk, illetve az olyan történetek, ahol annyira a jövőben járunk, hogy a tudomány megkülönböztethetetlen a mágiától (Jack Vance, M. John Harrison). Emellett egy sor külföldi novella most olvasható először angolul, mások esetében pedig új fordítások kerültek az antológiába. Vannak olyan szerzők is, akik szerzői jogi problémák miatt maradtak ki a kötetből (Robert A. Heinlein, A. E. Van Vogt). Egyébként mindegyik novella előtt van egy rövid összefoglaló a szerzőről, illetve a kontextusról, amelyben a mű született.

Novellánként fogok haladni, és ha tudok magyar kiadásról, azt mindenképpen jelezni fogom – tekintve, hogy a kötet nem valószínű, hogy meg fog jelenni magyarul. Hogy miért? Azt a Molyon elmagyarázták a magyar zsánerkiadók (regisztráció után olvasható). De röviden arról van szó egyébként, hogy a könyv túl nagy és túl drága lenne.

H. G. Wells: The Star (1897)

Wells történeteivel persze találkoztam már ilyen vagy olyan formában, de egészen eddig nem sok mindent olvastam tőle. Ez a történet, mint oly sok másik a szerző életművében, műfajteremtő: egy égitest tart a Föld felé. Ennek sosincs jó vége. Most sincs. Sok karaktert nem kapunk, akikért izgulhatnánk, inkább egyfajta tablót, vagy montázst tár elénk Wells arról, hogy kis asztrológiai érdekességből hogyan lesz egyre nagyobb pánik, majd katasztrófa. A novellában minden benne van, amit egy ilyen „becsapódás”-történettől várhatunk, minden olyan mozzanat, amit majd később mások bontanak ki különböző médiumokban. A végén pedig az egész jó élményre rátesz egy lapáttal az utolsó pár bekezdés: nem csavar, csak afféle slusszpoén. Jó volt.

A Galaktika bibliográfiája szerint a történet magyarul több ízben is megjelent, először 1921-ben, és az interneten is elérhető egyébként a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából, Görgey Gábor fordításában.

Rokheya Shekhawat Hossain: Sultana’s Dream (1905)

Korai muszlim feminista utópiával van dolgunk Bengáliából, ami egy conte philosophique: főhősünk elszundikál, és álmában egy olyan országba látogat, ahol a nők uralkodnak. És hogy hogy történt ez? A királynő engedte, hogy a lányok is tanulhassanak, majd mikor a hadsereg – és így a férfiak – csődöt mondtak az országra törő ellenséggel szemben, akkor az egyik női egyetem találmányával győzték le őket. A férfiaknak pedig azt mondták, hogy majd szólnak nekik, ha szükségük lesz a segítségükre. Aztán inkább felépítettek egy napenergiával és egy ballonos légköri vízgyűjtő találmánnyal környezetbaráttá tett feminista kert-utópiát.

Manapság talán kissé bárgyúnak hat ez az „elaludtam, furcsa világba kerültem”-formula, de a célnak egyrészt megfelelt, másrészt pedig mégiscsak építette a fantasztikus hagyományt. Szomorú egyébként, hogy egyes országokban, főleg a muszlim világban a mai napig nem alapvetés, hogy a nőket is ugyanúgy megilleti a tanulás joga – gondolunk itt a Boko Haram által elrabolt lányokra például. Nem is beszélve a szerző tágabb hazájáról (ami ma Banglades, de akkor India volt), ahol pont az elmúlt években lettek egyre komolyabb ügyek a nők elleni, tömegesen előforduló nemi erőszakokból.

A történet a Galaktika 283. számában jelent meg magyarul, A szultána álma címmel, Fedina Lídia fordításában.

Karl Hans Strobl: The Triumph of Mechanics (1907)

Egy történet a szomszédból: Strobl a leírás szerint a korai osztrák fantasy és weird fiction egyik kiemelkedő alakja volt, aki 1919-ben megalapította a világ valószínúleg első fantasztikus folyóiratát, a Der orchideengarten: Phantastische blättert, mielőtt a náci propaganda lelkes kiszolgálójává vált volna később. A történet egyébként egy amerikai feltalálóról szól, akivel kitolnak a munkahelyén, egy játékgyárban, majd a gazdag gyáros a polgármesterrel összejátszva azt is megakadályozza, hogy megnyissa saját játékgyárát, amelyben a levegő megszilárdításával készült törhetetlen anyagból gyártana játékot. A feltaláló úgy dönt, hogy bosszút áll, és egymilliárd játéknyuszival áraasztja el a várost. A végén van egy aranyos kis slusszpoén, nekem tetszett.

Magyarul is jelentek meg művei, bár szórakoztató ez a fülszövegrészlet, ami mintha csak a fantasztikus irodalom korabeli megbecsültségét akarná vázolni: „Azóta Karl Hans Strobl, mint fantasztikus regényiró szerepel, ezt a fémjelzést kapta az egész világ olvasó közönsége előtt. ma és éppen legujabb regénye, a »Kisértetek az ingoványban« alapján azonban meg kell állapitani, hogy ez a fémjelzés nem felele meg tökéletesen az igazi fémtartalomnak. Az általános megállapitás, hogy Strobl fantasztikus regényiró, olyan igazságtalanság, vagy legalább is felületesség, mint amellyel például Dumas-t romantikus regényirónak kiáltották ki annak idején.

Paul Scheerbart: The New Overworld (1911)

A német sci-fi szerző vénuszi lakosok viszontagságairól szóló novellája az első, ami szerintem nem igazán üti meg a mércét: se füle, se farka, de éppen így bájos egy kicsit. A lényeg az, hogy a Vénuszon két faj él, az izgő-mozgó dinamikusok és nyugisok, a túlnépesedés pedig arra vezeti az egyik dinamikust, hogy hatalmas ballonokat húzzon a földből kitörő gázok fölé, hogy társai ott is tudjanak élni. Ez viszont nem jó a másik fajnak, akik elől eltakarják a napot, de végül ez az ügy is megoldódik. Se karakterek, se igazi történet nincs itt, bár érdekességnek talán elmegy.

Scheerbart egyik – fülszöveg alapján elég hasonlónak tűnő – műve, a Lesabéndio 2005-ben jelent meg magyarul az Eri kiadónál.

Alfred Jarry: Elements of Pataphysics (1911)

A francia Jarryt főleg szimbolistának tartják, de a minielőszó szerint annyi mindennek az előfutára (dadaizmus, szürrealizmus, futurizmus), hogy simán lehetne csak „proto”-ként emlegetni. Egy regényrészlet szerepel itt tőle a megdöbbenésünkre magyarul is megjelent A patafizikus Faustroll Doktor cselekedetei és nézetei című műből. A ‘patafizika rejtelmeit magyarázó szöveg jellegéből adódóan gondoljuk, hogy célzottan ennyire zavaros a dolog, de ezzel együtt nagyon érdekes. Az a rész például mindenképpen, ahol Faustroll doktor Isten kiterjedését szeretné kiszámolni két dimenzióban, és végül arra jut, hogy „Isten a zéró és a végtelen érintkezési pontja”.

Miguel de Unamuno: Mechanopolis (1913)

A spanyol filozófus, Unamuno írásában másodkézből hallunk egy történetről, amelyben egy sivatagban haldokló férfi egy oázisban felszáll egy vonatra, ami a gépek városába viszi el őt. Nincs ott rajta kívül senki sem, de a város maga tökéletesen felszerelt és tökéletesen funkcionál, annyira, hogy még az újság is megjelenik a világ és a város híreivel – utóbbiak között például folyamatosan tudósítanak a városba tévedt emberről, aki hamarosan meg fog őrülni.

Ez is leginkább egy conte philosophique, a gépek hatalmáról, egyszerű disztópia egy olyan jövőről, ahol túl nagy teret engedünk nekik. Ugyanakkor egyes elemei simán mehetnének egy-egy Lovecraft-történetbe is – sőt, az egész kerete olyan egyébként, mintha Lovecraft lenne. Csak nem a csápos szörnyek, hanem a lélek nélküli gépek okozzák a libabőrt. Ennyiből egyébként kicsit a Mátrix jövőjének világa is beugorhat az olvasóknak.

Yefim Zozulya: The Doom of Principal City (1919)

Principal City elvesztett egy háborút, a győztes félnek pedig egyetlen feltétele van a békekötésre: a város lakóinak el kell fogadniuk, hogy legyőzőik egy másik várost építenek Principal City fölé. A győztesek nem is foglalják el a várost, de pszichológiai hadviseléssel tartják sakkban a lakóit: egész éjjel reklámokat vetítenek az égre, virágcsokrokkal bombázzák őket és minden politikai manőverüket hangos konzervnevetéssel kísérik a távolból. A város aztán fel is épül, de a legyőzöttek a komoly óvintézkedések és szabályok ellenére sem maradnak a helyükön.

Az orosz Zozulya (magyarul Zozuljaként és Sosuljaként is találunk tőle pár művet) novellája, ami az előszó szerint az egyik első disztópia, egészen remek olvasmány, bár fogalmam sincs, hogy pontosan mit akart benne kifigurázni. A kommunizmust? A kapitalizmust? Bár az előszó azt implikálja, hogy az elsőről van szó, a történetet én inkább tudom a munkásosztály és a proletárforradalom szemszögéből értelmezni, főleg például az égre vetített, senki által sem kért reklámok miatt.

W. E. B. Du Bois: The Comet (1920)

Ez a történet az afrofuturizmus egyik előfutáraként is értelmezhető, a Wellsnél feltűnt „becsapódás”-műfaj kifejtése, vegyítve az amerikai rasszizmussal kapcsolatos társadalmi kritikával a főleg nem spekulatív műveiről ismert Du Bois tollából. Egy üstökös halad el a Föld mellett, és New Yorkban látszólag mindenki meghal: egyedül egy fekete banki kisegítő és egy gazdag, fehér, fiatal lány éli túl a történteket. Ők ketten járják a várost rokonaik után kutatva, miközben a különleges körülmények közepette a nő rájön, hogy a fekete férfi is ember.

Clare Winger Harris: The Fate of the Poseidonia (1927)

Ezzel a novellával már át is érünk a ponyvamagazinok korába, ráadásul egy női szerzővel, ami akkoriban kifejezett ritkaságnak számított a zsánerben. A The Fate of Poseidonia az Amazing Stories magazin novellaversenyén harmadik helyezést ért el, ami még a szerkesztőket is meglepte. A történet a kilencvenes években játszódik, narratíváját tekintve talán kissé idejétmúlt, de egyébként szórakoztató. A lényeg az, hogy a Marson fogy a víz, és – mint kiderül – az ökológiai katasztrófát elkerülendő a marsiak a Földről terveznek vizet lopni a bolygó megmentéséhez.

*

Hamarosan folytatjuk! A következő részben várhatóan a klasszikus ponyvamagazinok korszakát idézzük majd fel az antológia segítségével.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/23635