Az ötödik évszak

És mégis mozog – N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

2016. június 16. 10:56

Eljön az utolsó világvége a kataklizmák által gyakran sújtott kontinensen, egy nő pedig útnak indul, hogy bosszút álljon gyerekgyilkos férjén. Rendkívül jól és izgalmasan megírt, merész fantasyt szállított a Könyvhétre az Agave Könyvek: N. K. Jemisin több díjra jelölt Az ötödik évszak című könyve úgy mozdít ki a komfortzónánkból, hogy közben biztos kézzel kezeli a zsáner eszköztárát. Kritikánk.

Azt hiszem legutóbb tévedtem, mikor arról írtam, hogy alapvetően sci-fi párti zsánerraszista vagyok. Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. A megjelenő külföldi/hazai könyvek között címek, borítók és fülszövegek alapján tájékozódom, plusz itthon sokat nyom a latba, az hogy eddigi munkássága alapján mennyire bízom meg egy-egy kiadó ízlésében és értékítéletében. Az olvasási mintázataimat tekintve világos, hogy egyáltalán nincsenek többségben a polcomon a sci-fik. Nem a zsáner határozza meg, hogy mit szeretek olvasni, ráadásul manapság egyre inkább mosódnak el a határok a műfajok között.

A fantasyvel kapcsolatos ellenérzéseim tehát leginkább a zsáner komfortos, unásig ismételt, elcsépelt szettingjeinek, fordulatainak, karaktereinek, elbeszélési módjainak, világainak szólnak. Valamiért itt gyakrabban futok bele ebbe a problémába, mint a sci-fiben: elolvasom a fülszöveget, és semmi sem mozdul meg bennem. (Mások fordítva vannak ezzel: ebben az ekultura.hu-s interjúban Berke Szilárd beszél arról, hogy nem szereti az újhullámos fantasyt.) Arról van tehát szó, hogy olyan könyveket keresek, amelyekben van valami plusz, van valami, amiért kiemelkednek a sorból. Ami kimozdít a komfortzónámból.

N.K. Jemisin könyve, a Nebulára, Hugora, Locusra és Kitschies-re is jelölt Az ötödik évszak pontosan ilyen, ráadásul úgy, hogy közben hardcore, konzervatív fantasy-rajongóknak is tökéletes olvasmány lehet.

Egy olyan világban járunk, ahol egyetlen kontinens van, a Rezdületlen, amelyet időről időre pusztító kataklizmák ráznak meg: a folyamatosan mozgó tektonikus lemezek nyomán földrengések, vulkánkitörések és hasonló események pusztítják az emberi civilizációt. A társadalom ehhez idomulva szabályokat fektetett le a túlélés érdekében: a rendszertelen időközönként jelentkező ötödik évszakokban, a napnélküli, hosszú telek alatt a települések bezárkóznak és egyfajta szigorú kommunitárius uralmat vezetnek be. A kasztrendszer pedig azt tükrözi, hogy ki miért lehet hasznos az évszak alatt.

A kasztokon túl azonban van egy másik töréspont is Rezdületlen társadalmában: a normális emberek mellett jelen vannak az orogének, akik képesek befolyásolni a szeizmikus energiákat: leállítani a földmozgásokat, lezárni egy kitörni készülő vulkánt, mozgatni a földet. Azonban az orogénia veszélyes mágia: a képzetlen orogének meg is ölhetnek másokat, mivel kiszipolyozható szeizmikus energia hiányában a környezetükből szívják el az energiát. A társadalom becsüli, de egyben féli is a szitokszóval roggának nevezett embereket, ezért igyekszik őket kontrollálni: az Őrzők rendjének segítségével begyűjtik az orogén képességeket mutató gyerekeket és a Fulkrum nevű intézményben képzik őket ki.

A most uralkodó civilizáció már több évszakot is sikeresen túlélt, ezért nagyon büszkék magukra és a felállított rendre. Több civilizáció ugyanis elbukott az elmúlt évezredekben. Az ő épületeik, eszközeik jelen vannak a kontinensen, de mivel csak bukásukat bizonyítják, a legtöbben nem foglalkoznak vele. Ilyenek a Rezdületlen fölött lebegő obeliszkek, amelyek látszólag nem csinálnak az ég világon semmit – ez azonban változóban van, mint ahogy sok más dolog is.

A történet főszereplője Essun, egy középkorú orogén nő, aki egy vidéki városkában megtelepedve próbált normális életet élni, elrejtve azt, hogy ki is ő valójában. Egy nap azonban arra ér haza, hogy a férje meggyilkolta közös fiúkat és elment a városból nagyobb lányukkal. Mindeközben a birodalom fővárosát, a rengésbiztosnak tartott Jumenészt lerombolja valaki, és ezzel együtt egy hatalmas repedést nyit a kontinens egyenlítőjén. Essun tudja, hogy egy több ezer éves évszak jön. A világ véget ért: a kontinensé is, és az övé is. Mielőtt azonban ezt elfogadná, meg kell keresnie lányát és bosszút kell állnia a férjén.

A cselekmény ezzel a fő történettel együtt több szálon fut, időben és térben is felfedezi a világot és ezekhez többféle narratívát alkalmaz. Essun történetét például egyes szám második személyben meséli el az író, ami elsőre elég szokatlan, de hamar igencsak izgalmassá válik, főleg, hogy ez a kifele beszélő elbeszélő néha ledönti a negyedik falat, és az olvasóhoz is szól. Többek között ez, a fantasyben talán szokatlan megoldás is hozzájárul ahhoz, hogy rendkívül mély és komplex képet kapunk a karakterről. A történetszálak aztán elkezdenek összefonódni, és a végén rá kell jönnünk arra, hogy bizony egy nagyon okos szöveggel van dolgunk, ami ráadásul – mint már korábban írtam – bitang jól van megírva.


Rezdületlen térképe (nkjemisin.com)

A remekül felépített világ és a történet tehát simán működhet egy konzervatív fantasy-rajongónak is, mert igazából vérbeli, sötét tónusú fantasyvel van dolgunk, ami mindenféle mondanivaló méricskélése nélkül is szórakoztat. A világ mellett pedig az okos narratíva és a könyvben megjelenő társadalmi problémák jelenléte tesz róla, hogy meglegyen az a plusz, ami kimozdít a komfortzónából. Az orogének helyzete egyértelműen vonatkoztatható az amerikai feketékére, ha más nem jelöli ezt, akkor az orogénből képzett rogga szó mindenképpen helyreteszi, hogy mi adja az alapot. Emellett van egyébként meleg és transznemű karakter is, és a főszereplőink jó része nő, szóval helló, geek feminista forradalom. Szerintem ez nem sokat tesz hozzá, vagy vesz el a sztori értékéhez/értékéből, nem érdemes ez alapján ítélkezni róla előzetesen.

Ha már itt tartunk. Annyira élveztem a könyvet, hogy olyat tettem, amit ritkán szoktam: kerestem pár interjút a szerzővel, és végig is olvastam őket. Első sorban az érdekelt, hogy Jemisinnek vannak-e gyerekei, mert őszintén szólva szülőként kifejezetten nehéz volt olvasni egy-két szakaszt. Ez nem igazán derült ki, viszont nagyon sok érdekes dolgot mondott Jemisin arról, hogy miért nem akarták kiadók publikálni az első regényét: nem tudták, hogy kinek tudják eladni. Egy fekete nő, sőt, általában egy nő által írt és egyébként színesbőrű embereket szerepeltető fantasy nem éppen az, ami a prekoncepciók szerint a hardcore fantasy-rajongótábornál működni tud – ezért is írtam fent, hogy szerintem ez szimplán baromság, és talán az eladások meg a jelölések is jelzik, hogy bőven megvan a piaca ennek a dolognak.

A Binti után tehát ismét egy fekete nő zsánerkönyve ejtett ámulatba: sokkal merészebb volt, mint a Nebulát többek között vele szemben megnyerő Rengeteg, és legalább annyira revelatív, mint Lev Grossman Varázslók-trilógiája. Az utolsó bekezdés után kicsit szomorú lettem, mert olvasás közben teljesen megfeledkeztem róla, hogy ez egy trilógia, tehát nem fogok mindenre választ kapni. Édes a keserűség: kint augusztusban jelenik meg a második kötet. Én eléggé várom.

A bejegyzés trackback címe: http://sci-fi.mandiner.hu/trackback/23115

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés