Orbán mögötti Orbán – a miniszterelnök politikai igazgatójáról közölt portrét egy holland lap

2024. április 26. 10:15

Az NRC részletesen bemutatja az Európára is ható magyar konzervatív mozgalmat.

2024. április 26. 10:15

Portrét közölt a holland NRC nevű lap Orbán Balázsról, a miniszterelnök politikai igazgatójáról. A magyar kormánnyal szemben jórészt kritikus cikkben felidézik a brüsszeli NatCon konferenciát, amit csak a harmadik helyszínen sikerült megtartani, ráadásul oda is rendőröket küldött a helyi polgármester. Ahogy a szerző fogalmaz:

a belga hatóságok zavaros kísérleteket tettek a konzervatív rendezvény betiltására, ám nem jártak sikerrel.

Így felszólalhatott Orbán Viktor és Nigel Farage is, a kormányfő ugyanakkor úgy fogalmazott, Brüsszelben nehezen viselik a szólásszabadságot.

A riport szerint miközben a szónokok az uniós vezetést kritizálták, a terem hátsó részében egy ember különösen is elégetetten figyelt. Orbán Balázst egy határokon átnyúló „orbánista” mozgalom építészeként azonosítja a cikkíró, aki ismerős arc már a jobboldali konferenciákon. Ide sorolja a NatCon mellett a budapesti Demográfiai Fórumot vagy éppen az épp most zajló CPAC-et. A konferencia egyik díszvendége a holland Geert Wilders, aki pénteken tart előadást.

Ezt is ajánljuk a témában

A cikk kitér arra, hogy Orbán Balázs jogász, egyetemi oktató és publicista, 2018 májusában csatlakozott a magyar miniszterelnök kabinetjéhez. Ezt követően gyorsan emelkedett a csillaga: 2022 óta Orbán Viktor jobbkezeként tevékenykedik, s szerepe létfontosságú minden döntésben.

A szerző felidézi egy korábbi nyilatkozatát: „Teljesen más vezetésre van szükség Brüsszelben. Az európai liberálisok mindenkire rá akarják erőltetni az ideológiájukat, semmibe veszik az egyes tagállamokat. A kereszténységen alapuló elvekért küzdünk.”

Küzdenünk kell egyedülálló nyelvünk és kultúránk megőrzéséért. Harcolunk egy olyan állam fenntartásáért, ami biztonságot ad minden magyarnak a Kárpát-medencében.

Harcolunk azon elvekért, amelyek a kereszténységen alapulnak, társadalmunk alapkövei. Máshol Európában már nem mondhatod ki hangosan, hogy a család – apa, anya és gyermekeik – a társadalom sarokköve. Aki ellenzi ezt a hagyományos koncepciót, előbb-utóbb demográfiai problémákkal szembesül, s így még inkább a migrációra és a civilizációs konfliktusok importálására lesz utalva.”

Orbán Balázs szerint ez valójában pragmatizmus.

A cikk szerint Brüsszelben idegesek, hogy a konzervatív ideológia terjedőben van, a magyar miniszterelnökre egyre többen tekintenek példaként, a júniusi választáson pedig jobboldali előretörés várható.

A szerző kitér arra, hogy Orbán Balázs nem csak Magyarországon, hanem külföldön is markánsan jelen van a politikai fórumokon és konferenciákon. A miniszterelnökkel együtt utazik Pekingbe, Moszkvába, Washingtonba és minden brüsszeli EU-csúcstalálkozóra. X-en közzétett tweetjei számosak és élesek. Csak egy példa: „Brüsszelt egy korrupt, háborúpárti elit tartja fogva.”

A cikk megemlíti, Orbán Balázs az MCC vezetője is, ami a tehetséggondozás mellett egy gondolkodói kört is jelent.

Az intézménynek már Brüsszelben és más európai nagyvárosokban is vannak telephelyei, működéséről már a New York Times is beszámolt.

Az MCC nemrégiben a Libri, Magyarország legbefolyásosabb könyvkiadó és -kereskedő hálózatának többségi részvényese lett, amit tiltakozások is követtek. Orbán Balázs maga is ír könyveket. „Mi mindig a magunk specifikus magyar módján csináljuk a dolgokat. A külföldről érkező ötleteket mindig a saját igényeinkhez igazítjuk.”

Orbán Balázst idézve a cikk kitér az MCC szerepére az új generáció vezetőinek képzésében, ami a magyar történelemben, a túlélésért folytatott küzdelemben gyökeredzik.

A szerző úgy fogalmaz, míg a nyugati nyugdíjasokat szívesen látják, a háború vagy üldözés elől menekülőknek nincs helyük Magyarországon. Hazánk ugyanis évek óta elutasítja az EU migránspolitikáját, a legújabb paktummal együtt.

Magyarország továbbra is ellenáll, mert a migráció társadalmi kockázata magasabb, mint a migránsok gazdasági potenciálja. Az utcáink sokkal biztonságosabbak, mint a legtöbb nyugat-európai városé. A liberálisok azt hitték, hogy az integráció könnyű lesz, hogy az emberek gyorsan alkalmazkodnak a befogadó országhoz. De ez kudarcot vallott – így Orbán Balázs.

Forró politikai nyár vár Európára, jósolja, hozzátéve, Magyarország fogja megváltoztatni az Uniót, s nem fordítva.

 „Brüsszelnek teljesen át kell alakulnia, ezzel az üzenettel lépünk az európai választási küzdelembe” – mondja a politikai igazgató.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. április 28. 05:38
A csüngőhasú (egyik)hitvány ideológusa,az sem igaz,amit kérdez… Fuldoklik a közpénzben…A birkák fel sem fogják…🤮
2024. április 26. 14:07 Szerkesztve
Ugyan már. Ezt a kulcsfigurát otthon Orr bánunk leakasztotta a szögről, hogy itt lógjon és ne ott... Bólogató kutya mellé senkinek se kellő gyenge családi pénzszivattyús kellék....
Gullwing
2024. április 26. 12:28
Félelmetes milyen ostoba korcs az ellenzék azon része is amely itt vergődik! 4 2/3 után el kellene bujdokolnotok korcsok, nem azokat fitymálni akiknek köszönhetitek az ordenáré VERESÉGETEKET! 🤣🤣🤣🤣 De az egy bit az egy bit....🤣
nnjohn
2024. április 26. 12:22
A lap szerzője egy balféreg. Magyarország bizony befogadja a menekülteket, ahogy az ukrán menekültekwt is. Az illegális, irataikat eldobó, 20 biztonságos országon áttrappoló, Soros-NGO-k által pénzelt gazdasági kalandorokra , csak a szociális rendszerünket megcsapolni akaró migránsokra nincs szükségünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!