Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

2024. január 27. 09:47

A honvédelmi miniszter szerint „új zsidó reneszánsz van Magyarországon, és a magyar állam büszke arra, hogy hozzájárulhat ehhez”.

2024. január 27. 09:47

Az ENSZ közgyűlése által egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza az emlékezés és a tanítás kötelességét, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét – olvasható a Magyar Nemzet szombaton megjelent cikkében. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések öt- és hatmillió közé teszik, közülük hozzávetőleg minden tizedik volt magyarországi zsidó, az ő számuk 500-600 ezer közöttire tehető.

Új zsidó reneszánsz van Magyarországon, és a magyar állam büszke arra, hogy hozzájárulhat ehhez” 

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban, pénteken. A tárcavezető elmondta: az emléknapon egy olyan európai tragédia áldozatai előtt tisztelgünk, melynek sajnos Magyarország is részese volt. A sajátjainkra emlékezünk.   

Emlékezni kell! A hősök és áldozatok nyugodjanak békében, emlékük áldott legyen!” 

– fogalmazott a miniszter. Felidézte, hogy zsidó honfitársaink már 1848-ban „beálltak a magyar szabadság zászlaja alá”, ahogy az I. világháborúból is kivették részüket, és jogfosztás volt, mikor elvették tőlük a honvédelem jogát, és megalázó munkaszolgálatra kényszerítették őket.

(MTI)

Nyitóképen a Cipők a Duna-parton emlékmű. Fotó: Képernyőfotó

 

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
talbal
2024. február 24. 18:01
Nem, a múlt nem mehet el mellettünk. Igenis emlékezni kell, és nem feledni! És a jövőbe tekinteni, mert ha nem értjük meg a zsidó-keresztény kulturális örökséges, akkor semmit. Akkor marad a "kuka". Mindannyiunknak. Anyai nagyapám, Ludovikán végzett tisztként, anno, számos zsidó származású tiszt, altiszt bajtársával harcolt a központi hatalmak oldalán. Olaszország, Isonzo. És nem volt kérdés a származás, csupán a bajtársiasság. És ez megmarad a háború utáni évtizedekben is, és ezért nem akart és tudott ez a generáció mit kezdeni a zsidó törvényekkel, a numerus clauzussal. Szüleimet, unokáit is így nevelte. Nincs különbség, csak összetartás. Nincs zsidózás, nincs cigányozás, nincs oláhozás stb. Egy nemzet vagyunk. Csupán kulturális minimális különbségekkel, de keresztényi-zsidó kultúrkörben. És ez most bűn, vagy legalábbis nem tolerálható. Nem hinném, hogy ez az intolerancia a járható út. XXI. század, 2024. Ide jutottunk.
alenka
2024. január 30. 15:27
A múlt, az rég elment mellettünk, szegény áldozatok voltak a zsidók....de akkor, mára mivé lettek?...a táborokban és másutt elpusztultak szégyenkeznének a mostani zsidó állam miatt ... Hagyjuk őket csendben nyugodni... A jelent nézzük...és értékeljük...
Zoli7411
2024. január 28. 17:59
Senkit nem érdekel a bánatuk,a hazájukban sírjanak,ott a fal! Reneszánszot is otthon csináljanak,vigyék a miniszterünket is,meg akit érdekel ez az egész! Túl sokba kerül ez nekünk!
Akitlosz
2024. január 28. 10:15
Mert magyarellenes szemita kormányzat uralkodik. Ez a honvédelmi miniszter a fejével legfeljebb dugónak lenne jó Mária Terézia hátsójába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!