Erasmus-ügy: az Európai Bizottság szerint nem történt előrelépés az alapítványi fenntartású egyetemek ügyében

2023. augusztus 31. 20:50

Hozzátették azt is, hogy folyik annak a levélnek a kiértékelése, amelyet július 18-án kaptak a magyar kormánytól.

2023. augusztus 31. 20:50
BELGIUM - BRUSSELS - DAILY LIFE

Navracsics Tibor Erasmus-ügyben július közepén azt nyilatkozta, hogy a kormány mindent teljesített, így már az Európai Bizottságtól függ, hogy az Erasmus-pénzek mikor érkeznek meg. Majd azt is hozzátette, hogy szeptemberben tárgyalnak újra, ugyanis határidőt nem szabott a Bizottság.

Az ügy legújabb fejleményként az Európai Bizottság az ATV Híradóval azt közölte, hogy

 „Magyarország eddig nem foglalkozott érdemben az Európai Unió Tanácsának decemberi határozatában feltárt aggályokkal a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemekkel összefüggésben”.

Sőt, hozzátették azt is, hogy amíg ez nem rendeződik, addig ezek az intézmények nem kaphatnak új uniós forrást – írják. 

A kohéziós pénzekkel kapcsolatban azt írta a Bizottság a portálnak, hogy jelenleg elemzik a június 1-jén hatályba lépett igazságügyi reformcsomagot, és annak végrehajtását. Emellett folyik annak a levélnek a kiértékelése, amelyet július 18-án kaptak a magyar kormánytól.

Ebben a levélben számolt be a kormány az Unió Alapjogi Chartájával kapcsolatos feltételek teljesítéséről. Az Európai Bizottságnak három hónapja van arra, hogy megküldje válaszát. 

A helyreállítási tervvel kapcsolatban elmondták, hogy 

a Bizottság csak akkor foglalkozhat a kifizetésekkel, ha Magyarország az összes úgynevezett szupermérföldkövet, azaz előfeltételt teljesíti, ami eddig nem történt meg.

Nyitókép: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2023. szeptember 06. 20:07
Mondja ezt egy végtelenúl korrupt a cia és soros által vezényelt sáskahad.A bőróndösók jól vannak,nem börtönbe.Van pofájuk ezek után kioktatni nemcsak minket más országokat is.Ki legyen szerintúk a felúgyelőbizottságba?ők nem irányitanak,ellenőriznek.Magyar Győrgy,dobrev vagy kikre gondolnak az elvtársak a 2/3 mellett.Soros Alexandra?
istvanpeter
2023. szeptember 01. 14:32
Az EU a maffia erkölcs és törvény egy új pusztító változatát képviseli és alkalmazza.
zakar zoltán béla
2023. szeptember 01. 09:31
Claudius 1/23:54- Fejtetőd termékeny?
Julismama
2023. szeptember 01. 07:22
Ezek után kíváncsi vagyok a hitelkérelem elbírálására...... ami szerintem a "nyulat a bokorból" célt szolgálja...... Jó nagy az a homokozó Brüsszelben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!