A Várkert Irodalom új, Az irodalom visszavág című sorozatának estjein Nényei Pál irodalomról, oktatásról beszélget meghívott vendégeivel – hirdette a prospektus.
Aki március 15-én az első alkalomra ellátogatott, az többet kapott ennél. Nényei Pál, Szabó Borbála, Egger Géza és Takátsy Péter egy rövid és humoros performansz keretében
Petőfi Sándor békeszerető énjét igyekeztek művei alapján megtalálni és bemutatni,
hogy milyen lett volna, ha a nagy költő szívében nem lobogott volna a forradalom lángja.
Nényei Pál, az est házigazdája középiskolai tanár, író, drámaíró és színész, nem mellesleg Az irodalom visszavág című könyvsorozat szerzője – innen az előadássorozat címe is. Felesége Szabó Borbála drámaíró, író, számtalan sikeres magyar színdarab szerzője. Vendégeik Egger Géza és Takátsy Péter színészek voltak.
Az 1848-as forradalomról, annak eseményeiről és legfontosabb szereplőiről minden évben megemlékezünk. Hogyan emlékezünk Petőfi Sándorra? Saját emlékeink nem lehetnek róla, mások emlékein és képzeletünkön múlik, hogy milyen kép jelenik meg előttünk, ha a forradalom nagy költőjére terelődik a szó. Nem tudjuk milyen volt és már nem fog nekünk újra megjelenni, meghalt – nyitja az előadást Nényei.
Próbáljuk elképzelni, milyen is lehetett ő. Petőfi (Takátsy Péter) rögtön a színpadon terem, teli torokból ordítva a Nemzeti dalt.
Tényleg ilyen lett volna? Egy indulatos, korabeli nemzeti rocksztár?
Próbáljuk újra. A költő a színpadon a nadrágját ledobva táncra perdül – hiszen mindannyian tudjuk már óvodás korunk óta, hogy „Petőfi Sándor gatyába’ táncol”.
Az előadás humora azonban korántsem ilyen gyermekded. A költő különböző műveit olvasva igyekszünk felfedni az énjét, megérteni, hogy miért gondolt még a mézeshetek alatt is – miközben felesége „szelídeden hullámzó kebelét” fogta – az „imakönyvre”, a Szabadságháborúk történetére.
Láthatunk Petőfi-féle problémamegoldást („Bécs a hibás mindenért!”), aztán Szabó Borbála – kérdéses, hogy kinek a szerepében – elpanaszolja a nézőknek azt a bánatát, hogy a nőket mellőzték a forradalom során. Legismertebb képviselőjük Laborfalvi Róza volt, de még ő is csak kokárdákat készített.
Az igazi forradalmi változás amúgy is az lenne, ha a férjek végre hazaérnének a fürdetésre, segítenének a házimunkában.
A problémákat nem lincseléssel, királyfelakasztással, hanem higgadt párbeszéddel kéne megoldani,
így elkerülhető lenne a vérontás, a férfiaknak pedig maradna ideje a családra is.
De mi történhetett volna, ha nem a forradalmi lelkületű, hanem a „békés Petőfi” ült volna március 15-én Pilvaxban?
A március ifjak valószínűleg békésen kártyáztak volna egész estig, majd hazamentek volna ki-ki a saját családjához. Petőfi Sándor még lefekvés előtt elszavalta volna „Csüccs le magyar” kezdetű versét, melyben a magyar nemzet minden tagját nyugodalmas semmitevésre, fel-nem-lázadásra buzdítja, hiszen „fényesebb a kardnál Napunk, mi hasunkra süt, ha fekve vagyunk”.
A műsor jelenetsorainak kissé kaotikus jellege csak akkor lenne zavaró, ha a néző egy színdarabra jelentkezett volna be, de ez egy irodalmi est-sorozat, ehhez képest ez az előadás egy ajándék – ajándék lónak pedig ne nézd a fogát.
A humor bármelyik korosztály számára élvezhető, nagyszülők, szülők együtt nevettek a legkisebbekkel. Minden bizonnyal ehhez hasonló élményeket tartogat az Irodalom visszavág következő két estje is, csak a téma lesz más: az irodalmon belüli férfi-nő esélyegyenlőség kérdését vetik majd fel április 11-én, illetve a népiesek és urbánusok közötti évszázados vita feloldására készülhetnek majd a május 9-i előadás nézői. Ahogy a sorozat prospektusa írja: „Kevés olyan program van ma Magyarországon, ami olyan témát jár körül, melyet mindenki tanult, ezért mindenki ért hozzá: azaz mindenkit érdekel!”.